Sport

Gera akár Messi példaképe is lehet

Labdarúgás. Allegri és a Juventus aligha örült annak, hogy a holland Björn Kuipers vezeti a Barcelona elleni BL-visszavágót

Bő egy hete azt találgatja az európai futballvilág, hogy sikerülhet-e még egyszer a Barcelonának a „csoda”. A PSG elleni nagy fordítás után képesek lehetnek-e hasonlóra Messiék nulla–háromról a Juventus ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján?

A Juventus 3-0-ra megnyerte a BL-negyeddöntő első mérkőzését Torinóban, s ezzel olyan előnybe került, amely ritkaság olasz és spanyol csapatok egymás elleni kupatalálkozóin. Ugyanakkor hangsúlyozzák, szerintük nem dőlt el a párharc, Gianluigi Buffon, a csapatkapitány – amellett, hogy megemlítette a Barcelona a PSG elleni „feltámadását” – felidézett olyan példát, az AC Milan BL-döntős vereségét a Liverpool ellen, amelynél nemhogy kilencven, negyvenöt perc alatt elfogyott a háromgólos előny.

A katalán sportlap, a Sport – amióta kiderült, hogy Björn Kuipers lesz a játékvezető a visszavágón – azt is citálta, hogy 2012 tavaszán a holland bíró vezette a Barcelonának azt a mérkőzését a BL-ben, amelyen az ellenfél kispadján Massimiliano Allegri, a Juve mai edzője ült, a Milant irányítva. Allegri akkor meglehetősen nyersen kritizálta a találkozó után a csapata ellen két büntetőt is ítélő bírót. A Barcelona 3–1-re nyert, s továbbjutott. Akkor sem szerzett gólt Olaszországban, igaz, nem is kapott. A katalánok még azt is felemlegették, hogy Buffon, aki parádésan védett az első mérkőzésen, az őszi világbajnoki selejtezőn pályafutása egyik legnagyobb hibáját követte el a spanyol válogatott ellen.

„Hinnünk kell abban, hogy meg tudjuk csinálni – mondta a szerdai összecsapásról Neymar. – Egyszer már sikerült, másodszor is sikerülhet. A maximumot kell nyújtanunk. Hiszek a csapatunk erejében, s mivel nincs veszítenivalónk, csak nyerhetünk.”

Neymar, akit a bajnokságban eltiltottak, s ezért kihagyja a vasárnapi El Clásicót is, ott lesz a pályán, a vádliját fájlaló Javier Mascherano viszont nagy valószínűséggel kihagyja a mérkőzést.
A Juventus – minden sorozatot figyelembe véve – 2011. január kilencedikén Nápolyban szenvedett legutóbb olyan vereséget, amely miatt most hosszabbításra kényszerülne. Kilencven perc alatt négy gólt 2010. már­cius 18-án Londonban kapott, de akkor egyet szerzett. Azon a találkozón a győztes Fulhamben Gera Zoltán két gólt is szerzett. Igaz, akkor Chimenti védett, s nem Buffon, és a mai keretből senki sem játszott azon a találkozón. Világ, láss csodát: a bíró azon a mérkőzésen Björn Kuipers volt!

„Nagyon egységesnek kell lennünk, és nem szabad azt mutatnunk, hogy félünk. A Barcelona-játékosok olyanok, mint a cápák, ha megérzik a vérszagot, megesznek. Távol kell tartanunk őket a kapunktól, amennyire csak lehetséges” – mondta Giorgio Chiellini, akinek Luis Suárez őrzése lesz majd a feladata.
A másik mérkőzésen az AS Monaco az első 90 percben elért 3–2 után előnnyel fogadja a Borussia Dortmundot. Mindkét csapat látványos támadójátékot játszik, s nagy valószínűséggel többgólos meccs lesz, ez adhat némi reményt a vendégeknek. A francia bajnokság listavezetője 2015 márciusa óta minden hazai BL-mérkőzésén olyan eredményt ért el, amely most elég a továbbjutáshoz.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 2. mérkőzés. Barcelona–Juventus (tv: M4, 20.05), AS Monaco–Borussia Dortmund (tv: Sport 1, 20.00)