Sport
Gareth Bale a Manchester Unitedba igazolhat
Labdarúgás. A Real Madrid a pletykák szerint a dortmundi Marco Reusszal pótolná a Manchesteri csapattal hírbe hozott klasszist

Sok fontos gólt szerzett Gareth Bale (középen) a Real Madridban (Fotó: Reuters/Juan Medina)
A nyári brazíliai világbajnokságot sérülés miatt kihagyó csatárt, Marco Reust szinte minden európai nagy csapat megkörnyékezte már és szeretné megszerezni. Persze a dortmundiak is mindent elkövetnének annak érdekében, hogy Reus náluk maradjon, de a Borussia mostani bukdácsolását elnézve kevés rá az esély, hogy hosszabbítson. A németek mindenesetre október végén új szerződést kínáltak a játékosnak, amelyet Reus nem fogadott el, a hírek szerint kevesellte az összeget. A német sajtóban arról írtak, ha a Dortmund évi tízmillió eurós fizetést garantálna, akkor a támadó legalább elgondolkodna, hogy menjen vagy maradjon.
Gondot, problémát okoz a Dortmundnak az is, hogy a csapat jelenleg a kiesés ellen küzd a Bundesligában. Ha a tavalyi BL-döntős nem végez nemzetközi szereplést jelentő helyen, akkor a dortmundiak sokkal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak jövőre, és ez akár évi 10 millió euró mínuszt is jelenthet a klubnak. Tény, hogy Reus intenzív spanyol nyelvtanfolyamra jár, és az ő ügyeit képviselő menedzser már úgy nyilatkozott, hogy mindenben megegyeztek a Real Madriddal, már csak a megállapodás aláírása szükséges ahhoz, hogy bejelentsék, ősztől a Real Madrid játékosa lesz. Igaz, a Barcelonát is hírbe hozták a klasszissal. Tény, hogy Carlo Ancelotti, a Real Madrid olasz edzője ragaszkodik Gareth Bale-hez, de a hírek szerint gyorsan megbékélne, ha Reust leigazolnák.
Bale 2013. szeptember 1-jén szerződött a Madridhoz, és hatéves megállapodást kötöttek vele. A hírek szerint a walesi villámszélső fizetése évi tízmillió euró, és az angol Tottenhamnek annak idején 91 millió eurót utaltak át a spanyolok. Ez rengeteg pénz, de sokak szerint megérte – ha nem is annyira, mint a Cristiano Ronaldóért kifizetett, nagyságrendileg hasonló összeg –, mert a brit játékos nagyon sok fontos gólt szerzett a Realban. Elég csak a legutóbbi Bajnokok Ligája-döntőre gondolni, amikor, bár nem sorsdöntő, de fontos találatot szerzett a városi rivális, az Atlético ellen.
A pletykák szerint lehet, hogy Bale távozik a Real Madridból, és a téli átigazolási időszakban visszatér Angliába. Igaz, nem korábbi klubjához, a Tottenhamhez, hanem a Manchester Unitedhez, amely a kezdeti nehézségek után már a harmadik helyen áll a Premier League-ben. A híresztelés ellen szól, hogy a United a nyáron vette meg Ángel Di Maríát – éppen a Realtól –, és nem világos, mi szüksége lenne egy nagyon hasonló stílusban futballozó csillagra – főleg ennyi pénzért. A hírek szerint mindenesetre kilencvenmillió fontot (35,1 milliárd forint) fizetnének a walesiért, amivel a Real is jól járna.
Várhatóan januárban már minden eldől, addig pedig a színfalak mögött zajlanak az egyeztetések és a tárgyalások. A Real Madrid Reus mellett a Liverpool elvágyódó szélsőjére, Raheem Sterlingre is lecsapna, sőt állítólag a Chelsea klasszisát, Eden Hazard-t is szívesen látná, ha mégis megakad valahol a tárgyalás a BVB-vel. A Realnál megszokhattuk, hogy a pénz nem akadály – még akkor sem, ha nagyon sok játékoson buktak komoly összegeket az elmúlt évtizedben.