Sport
Gangl Edina: Harcolunk egymásért
XXXI. Nyári Játékok. Európa meghódítása után a dobogóra kerülés a magyar női vízilabda-válogatott célja Rio de Janeiróban

– Hosszú, fárasztó felkészülés hajrájában vannak. Milyen állapotban utaznak Rióba?
– Azt hiszem, jól sikerült a felkészülésünk, kemény edzéseket végeztünk. Bár még nem vagyunk csúcsformában, de két hét van a kínaiak elleni meccsig. Akkor kell nagyot alkotni. Igaz, hogy minél jobban akklimatizálódjunk, szombaton utazunk Rióba.
– A sikeres Európa-bajnokság óta több tornán is részt vettek, ám valamennyin vereséget szenvedtek. Ez mennyire vetette vissza az önbizalmukat?
– Amikor július elején az Egyesült Államokban túráztunk, tudtuk, hogy az amerikai válogatott a Világ-liga-győzelme után remek, verhetetlen formában van. A szakvezetés úgy látta, és mi, játékosok is úgy ítéltük meg, hogy erős ellenfelek ellen hasznos játszani, mert akkor jönnek ki leginkább a hibák, amelyeket ki kell javítani.
– Az Európa-bajnokságénál mennyivel lesz erősebb az olimpiai mezőny?
– Hát, jelentősen. A címvédő és világbajnok Egyesült Államok, a londoni bronzérmes Ausztrália mellett a kínaiak is számítanak, náluk soha nem tudni, hogy milyen formát hoznak. De úgy vagyunk vele, hogy ők is emberek, és bár nagyon erős a csapatuk, nekik is vannak hibáik, s ők sem legyőzhetetlenek.
– A mi válogatottunk erőssége a csapategység. A baráti közösség mennyire maradt meg az olimpiára?
– Szerencsére semmit sem változott. Ugyanolyan jó és egymásért küzdeni tudó társaság a mienk. Harcolunk egymásért, ha valakinek esetleg nem úgy megy, ahogy az elvárható, akkor a többiek is húznak helyette. Azt hiszem, ebben már most kiemelkedünk a mezőnyből.
– Az Eb-győzelem után mindenki érmet vár a csapattól Rióban. Ez mennyire nyomasztja, vagy éppen feldobja önöket?
– Nyomasztólag semmiképpen sem hat, mert azóta is érezzük a szurkolók szeretetét. Erre szükségünk is van, mert Bíró Attila szövetségi kapitány nagyon komoly edzésmunkát végeztetett velünk. De túl vagyunk rajta, és most már várjuk a játékok kezdetét. Négy éve negyedikek lettünk, most szeretnénk felállni a dobogóra.
– A felső fokára?
– Azt nem állítom, hogy aranyérmet fogunk szerezni, de azt igen, hogy mindent megteszünk érte.
Ötkarikás hírek. Takarítókra és szerelőkre van szükség az olimpiai faluban
- Ma indulnak az első magyar olimpikonok a jövő pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok helyszínére.
A delegáció legnagyobb része szombaton utazik, őket a Syma Csarnoknál a szurkolók is elbúcsúztathatják reggel fél 8-tól 8-ig. Fábián László csapatvezető hétfőn érkezett meg Rióba, aki szerint az olimpiai falu lakásai nincsenek olyan rossz állapotban, mint azt több külföldi kifogásolta, de egy alapos takarítás még ráfér a szobákra, néhány apró szerelés még itt-ott hátravan.
- Inderjeet Singh indiai súlylökő kedden bejelentette: a nemzeti doppingellenes ügynökség értesítése szerint pozitív A mintát produkált. A 2015-ös Ázsia-bajnokságon aranyérmes versenyző közölte, hogy korábban az összes mintája negatív eredményt hozott. Inderjeet Singh tagja lett volna a riói olimpiára nevezett indiai atlétaválogatottnak.
- Készen áll a riói olimpiára, a játékok után pedig Iron Aquatics néven úszóklubot alapít Hosszú Katinka. A 27 éves úszó keddi sajtótájékoztatóján az ötkarikás elvárásokkal kapcsolatban elmondta, hogy nem tud érmeket ígérni, de mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Magyarországot sikeresen képviselje. Az ötszörös világbajnok Rióban 200 és 400 méter vegyesen vb-címvédőként áll rajthoz, ezenkívül 100 és 200 méter háton, 200 méter pillangón és a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként indul.
- Vakbélgyulladás gyanújával kórházba került Sárosi Laura, aki húsz év után szerzett olimpiai kvótát magyar tollaslabdázóként. A 23 éves versenyző a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy két napig biztosan a klinikán kell maradnia, hogy kiderüljön, pontosan mi a baj, és szükség lesz-e műtétre. A tollaslabdázók augusztus 11-én kezdik meg szereplésüket Rióban, Sárosi a tervek szerint 4-én utazik.
- Kanada 313 fős sportolói küldöttséggel érkezik Rio de Janeiróba, s a csapatvezetés nagyon szeretné, ha a versenyzők túlszárnyalnák a négy évvel ezelőtti, londoni olimpián elért eredményt, akkor mindössze egy aranyérmet nyertek. A gumiasztal sportágban induló Rosie MacLennan lesz a kanadaiak egyetlen címvédője Rióban, rajta kívül 186 női és 126 férfi versenyző képviseli az észak-amerikai országot.
(SM)