Sport
Fucsovics már az első fordulóban búcsúzott Budapesten
Balázs Attila számára is korán véget ért a hazai rendezésű torna
A világranglistán karriercsúccsal 59. magyar játékos a selejtezőből érkező német Yannick Madennel találkozott. Az ATP-rangsor 134. helyezettje a hétvégén kikapott ugyan a kvalifikáció második körében, ám szerencsés vesztesként mégis főtáblára jutott, mivel a szerb Laslo Djere (Györe László) vállsérülés miatt visszalépett a versenytől. Fucsovics eddig egyszer találkozott német riválisával, 2016-ban a szlovéniai Portorozban három szettben legyőzte őt.
A hétfői eső után - amely a Fucsovics, Balázs Attila páros mérkőzését is elmosta - kedden már verőfényes napsütés és 25 fok várta a Kopaszi-gátra kilátogatókat. A hatodik helyen kiemelt hazai teniszező rosszul kezdte a meccset, az ötszáz néző bosszúságára Maden negyedóra alatt 3:0-ra elhúzott, majd 3:1-nél jött a szett meghatározó gémje. A 26 éves Fucsovics 14 percnyi tusakodás és maratoni labdamenetek után, ötödik bréklabdáját kihasználva szépített, majd innentől már csak egy játékot engedélyezett egyre többet rontó riválisának (6:4).
A világcsoportban szereplő magyar Davis Kupa-válogatott vezére a folytatásban 1:1 után elvette ellenfele adogatását (3:1), aki stabilabb játékkal 3:3-nál utolérte őt. Fucsovics elpuskázott három bréklabdát, majd váratlanul elbukta a szerváját, Maden pedig sorozatban öt gémet besöpörve kiegyenlített (3:6).
A döntő szettben tovább mélyült a hullámvölgy a nyíregyházi játékos számára, a labdameneteket irányító német 1:1-nél brékelt, majd 3:1-re meglépett. Maden újabb brékjével a magyar már a kiesés szélére sodródott, és bár egyszer még hozta az adogatását, a meccset már nem tudta megfordítani. Az ellenfél a hatodik mérkőzéslabdáját értékesítette, a találkozó 2 óra 21 percig tartott.
Fucsovics: Nem éreztem a játékot, Maden okosan teniszezett
A salakon harmadik tornáján is a nyitókörben búcsúzó Fucsovics Márton elsőként a borítás okozta nehézségekről beszélt a vereség után: "A salakos szezon mindig nehezen kezdődik nekem. Nem éreztem a játékot, a pályát, a labdát, nem tudtam az agresszív támadójátékomat ráerőltetni az ellenfelemre, aki végig ugyanazon a színvonalon játszott, csak a második szettben adott nekem pár ki nem kényszerített hibát. Okosan játszott" - összegzett némi keserűséggel a hangjában.
Madenről szólva a magyar játékos az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy "utál" ilyen ellenfelekkel teniszezni. "Igazából nem csinált semmit, de azt a semmit nagyon jól csinálta. Talán gyorsabb salakon nagyobb esélyem lett volna. Amikor az elején 0:3-ról visszajöttem, akkor sem éreztem magamban az átütőerőt, a tüzet. Őszintén szólva nagyon zavar, hogy ezen a borításon ötödszörre vagy hatodszorra sem tudom megcsinálni a pontot, ez nem az én stílusom" - mondta, hozzátéve, remélhetőleg szerdán nyernek párosban Balázs Attilával.
Balázs Attila is hamar kiesett
Fucsovics Márton után Balázs Attila is kiesett az első fordulóban. A szabadkártyás magyar - aki 163. a világranglistán - a selejtezőből érkezett Matteo Berrettinivel (104.) csapott össze, aki a kvalifikációban Nagy Pétert búcsúztatta. A két játékoson nem látszott a csaknem 60 helynyi különbség, türelmes és időnként szemet gyönyörködtető salakteniszt mutattak be. A 193 centis olasz 4:4-nél elvette a 29 éves Balázs adogatását, és 38 perc elteltével szettelőnybe került.
A Davis Kupa-válogatott magyar a folytatásban 3:2-nél brékelt, majd előnyét magabiztosan megőrizve 6:3-mal kiegyenlített. A döntő játszma elején Balázs elbukta a szerváját, majd dühében földhöz vágta az ütőjét, de összeszedte magát, és az ellenfelet őrületbe kergető nyesésekkel felzárkózott 3:3-ra. A magyar teniszező okos játékkal és mesteri ejtésekkel kiharcolta a rövidítést, melyben Berrettini rontott kevesebbet, így ő jutott a nyolcaddöntőbe. A találkozó 2 óra 19 percig tartott.
A centerpálya utolsó mérkőzésén az első ATP-főtábláján szereplő, 18 éves Piros Zsombor (453.) következik az orosz Mihail Juzsnij (100.) ellen.
Budapesti tenisztorna, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Yannick Maden (német)-Fucsovics Márton (6.) 4:6, 6:3, 6:2
Marterer (német)-Troicki (szerb) 3:6, 6:4, 6:4
Struff (német, 7.)-Zopp (észt) 2:6, 6:4, 7:5
Bublik (kazah)-Isztomin (üzbég) 6:7 (6-8), 7:6 (7-5), 7:5