Sport
Fucsovics legyőzte Seppit Pekingben
A magyar játékos a nyolcaddöntőben Cecchinatóval vagy Baghdatisszal találkozik - Babosra kínai ellenfél vár
A világranglistán 45. magyar játékos az egy hellyel mögötte álló olasz Andreas Seppi ellen lépett pályára hétfőn. A mérkőzésen mindkét teniszező sokat hibázott, hullámzó volt a játék, a fontos helyzetekből azonban rendre Fucsovics jött ki jól. Így hiába veszítette el az első szettben egyszer, a másodikban pedig kétszer is adogatójátékát, a találkozót két játszmában, 1 óra 40 perc alatt megnyerte.
Fucsovics Márton a nyolcaddöntőben a nyolcadik helyen kiemelt Marco Cecchinatóval vagy a szabadkártyás Markosz Bagdatisszal találkozik. Az olasz-ciprusi meccset kedden rendezik.
Babosra kínai ellenfél vár
A kínai Csang Su-aj lesz Babos Tímea ellenfele a pekingi tenisztorna 8,3 millió dollár (2,3 milliárd forint) összdíjazású női versenyének második fordulójában. Csang - a női versenyeket szervező WTA hivatalos honlapja szerint - bravúros sikert aratott hétfőn, ugyanis három játszmában verte a 15. kiemelt belga Elise Mertenst. Babos már vasárnap lejátszotta első fordulós mérkőzését és simán nyert a tajvani Hszie Szu-vej ellen, amivel bejutott a legjobb 32 közé.
Pekingi tenisztorna
Férfiak (4 658 510 dollár):
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Fucsovics Márton-Seppi (olasz) 6:3, 6:4
Lopez (spanyol)-Coric (horvát, 7.) 7:5, 5:7, 7:5
Hacsanov (orosz)-Querrey (amerikai) 6:4, 6:4
Nők (8,3 millió dollár):
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Pliskova (cseh, 7.)-Stosur (ausztrál) 6:4, 6:4
Muguruza (spanyol, 14.)-Makarova (orosz) 6:0, 6:4
Csang (kínai)-Mertens (belga, 15.) 6:1, 3:6, 6:3
Suarez Navarro (spanyol)-Putyinceva (kazah) 6:1, 6:0
Siniakova (cseh)-Van Uytvanck (belga) 7:5, 6:4
Martic (horvát)-Strycova (cseh) 6:2, 6:3
Szasznovics (fehérorosz)-Buzarnescu (román) 6:3, 6:1