Sport

Francia ütközet előtt a Szeged és a Veszprém is

Kézilabda

Két magyar csapat is bejutott a férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, ráadásul a Szeged és a Veszprém is kettős győzelemmel.

A neheze azonban még csak most következik, hiszen mindkét együttesünk nagyon erős francia csapattal játszik a négyes döntőbe kerülésért. A tavaly BL-ezüstérmes Veszprém ellenfele az a Montpellier lesz, amely a címvédő lengyel Kielcét búcsúztatta a nyolcaddöntőben. Patrice Canayer, a francia csapat edzője szerint tiszteleik ugyan a Veszprém csapatát, de nem félnek tőle.

Még nehezebb vizsga előtt áll a Szeged, amely a végső győzelemre is esélyes Paris Saint-Germain együttese ellen próbálja kiharcolni a Final Four-részvételt. A párharc esélyese a PSG, amely a tizennégy csoportmérkőzése közül tizenkettőt megnyert, a Veszprém ellen otthon 28–24-re, idegenben 29–28-ra győzött. Carlos Pastor, a Szeged vezetőedzője, a franciáké a világ legerősebb kerete, de a veszpré­miek eddig is megmutatták, hogy versenyben lehetnek a BL-ben minden együttessel.

A negyeddöntő párosítása: Kiel–Barcelona, Flens­­burg–Vardar Szkopje, Szeged–Paris Saint-Germain, Veszprém–Montpellier. Az első mérkőzéseket április 19. és 23. között, a visszavágókat pedig egy héttel később, április 26. és 30. között rendezik.