Sport

Fergeteges és látványos lesz a megnyitóünnepség a dunai színpadon

Nyitány

Csaknem ezer résztvevő, köztük sok száz táncos vesz részt a budapesti FINA vizes világbajnokság július 14-i nyitórendezvényén.

Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményét rendezi meg július 15. és 30. között, amelyre nem csupán a sportolók, de a művészek is készülnek: olyan látványos nyitórendezvényt szeretnének, amelyre a nézők sokáig emlékezni fognak – mondta Káel Csaba, a nyitó- és záróesemények főrendezője, a Müpa vezérigazgatója. A színpadot a Dunán, négy darab nyolcvanméteres uszályon építették fel a Lánchíd pesti hídfőjénél – mondta, hozzátéve: a tervezés során természetesen komoly biztonsági vizsgálatokat végeztek. A főrendező felhívta a figyelmet arra is, hogy a Dunához gazdag örökségünk kapcsolódik, melynek része a sportörökség is: a magyar úszósport alapjait Balatonfüreden és a Dunán rakták le. A nyitórendezvényre a magyar kultúra világszínvonalú képviselőit hívták meg; a a program zenei szerkesztője Gőz László lesz. Eötvös Péter kortárs zeneszerző új műve a Dunát „szólaltatja meg” a színpadon, Herczku Ágnes énekes a népi gyökereket mutatja be, a komolyzenei örökségbe pedig Bogányi Gergely zongoraművész vezeti be a közönséget. A nyitóünnepségre nemzetközi sztár is érkezik a brit Emeli Sandé személyében, aki a londoni olimpia megnyitóján is énekelt – árulta el Káel Csaba.