Sport

Férfi kézilabda BL: Főtáblás a MOL-Pick Szeged is

Újból két magyar csapat lesz érdekelt a legrangosabb klubviadalon

Pénteken döntött az Európai Kézilabda Szövetség versenybizottsága, s ennek értelmében a MOL-Pick Szeged férficsapata a 2016-2017-es szezonban a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet.  

A MOL-Pick Szeged az idei BL-sorozatban csoportja ötödik helyén végzett: tíz meccsen hét győzelmet aratott, egy döntetlent játszott, illetve hat vereséget szenvedett. Ezt követően a tiszaparti együttes márciusban a két meccses nyolcaddöntőben hazai pályán négy góllal legyőzte a német bajnok Kielt, aztán azonban héttel kikapott az észak-németországi városban, s ezzel kiesett a BL-ből.

A szegedi klub a honlapján arról számolt be, hogy szabadkártyáért folyamodott - jövőre erre már nem lesz szükség, mert alanyi jogon két magyar csapat indulhat a BL-ben -, és a kérelmet elfogadták.

Ahogy fogalmaznak: tavaly a legjobb nyolcig, míg idén a legjobb 16-ig jutott a csapat, s ez komoly szerepet játszott abban, hogy a főtáblára kerüljenek.

A sorsolást jövő pénteken tartják Dániában, a másik magyar érdekelt a Telekom Veszprém lesz a férfiaknál.