Sport
Felfüggesztett börtön a doppingolónak
Alex Schwazer olimpiai bajnok gyalogló vádalkut kötött

Schwazer ügyvédje, Gerhard Brandstätter az ügy büntetőjogi lezárását követően azt mondta: most a sportbíróság döntésére várnak, a gyalogló ugyanakkor továbbra is edz és kiváló fizikai állapotban van. Brandstätter abban bízik, hogy utólag csökkentik majd a 3,5 évre szóló eltiltást.
Az ügyben Schwazer korábbi barátnője, az olaszok világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázója, Carolina Kostner is érintett lehet, az Olasz Olimpiai Bizottság doppingellenes ügynöksége november végén négy év három hónap eltiltás kiszabását kérte rá. A szervezet szerint a 27 éves korcsolyázó segédkezett Schwazernek a doppingolásban, elsősorban abban, hogy elkerülje az ellenőrzéseket.
A doppingellenes ügynökség szerint a Schwazer-ügyben három másik atléta érintett még. A 2010-es Európa-bajnokságon a 4x100-as váltóval ezüstérmes Simone Collióra két év négy hónapos, Maurizio Checcuccira kétéves, Roberto Donatira pedig nyolc hónapos eltiltást kértek. Az edző Michele Didoni pedig azért számíthat három hónapos eltiltásra, mert nem ment el a meghallgatásra.
Forrás: MTI