Sport
Fehérvárra látogat a Real Madrid férfi kosárlabdacsapata
Az ülőhelyekre ötezer, míg az állóhelyekre háromezer forintba kerülnek majd a jegyek
A világ egyik legjobb kosárlabdacsapatáról van szó, ezért nagy megtiszteltetés Székesfehérvárnak, hogy élőben láthatók lesznek a Real sztárjai - mondta Cser-Palkovics András polgármester. Megjegyezte, hogy a spanyol klub játékosainak nagy része jelenleg a világbajnokságon pattogtat, és nagy valószínűséggel mindegyikük éremért fog játszani a hátralévő meccseken. Reményét fejezte ki, hogy az október 8-i találkozó fontos állomása lesz a magyar kosárlabda fejlődésének.Úgy vélte, hogy a mérkőzés megszervezésében döntő érdeme volt a Szent István utánpótlás kosárlabdatornának, amelyen mindkét alkalommal részt vettek a spanyol sztárklub fiataljai, és jól érezték magukat a városban.
A rendezők szerint a spanyol csapat a mérkőzés napján különrepülővel érkezik Budapestre, ahonnan elsőként Felcsútra megy, ahol megtekinti a Pancho Arénát és a Puskás emlékmúzeumot. Székesfehérváron a küldöttség megnézi az október 4-én megnyíló Seuso-kiállítást, majd a 19 órakor kezdődő találkozó után visszarepül Spanyolországba.
Kiemelte: a mérkőzésre már az összes VIP-páholyt értékesítették, a jegyekre is nagy érdeklődés mutatkozik, tiszteletjegyek azonban nem lesznek. Az ülőhelyekre ötezer, míg az állóhelyekre háromezer forintba kerülnek majd a jegyek.
Real Madrid soraiban szerepel több NBA-ban is megfordult játékos: az argentin-olasz Andrés Nocioni, a spanyol Sergio Rodriguez Gomez, valamint a szintén spanyol Rodolfo Fernandez Farres. Rajtuk kívül olyan kosárlabdázók érkeznek még, mint az amerikai Kelvin Creswell Rivers és Marcus Anthony Slaughter, a litván Jonas Maciulis vagy az argentin Facundo Campazzo.