Sport
Federert legyőzte Del Potro
Az argentin Nadallal találkozik a legjobb négy között
A nőknél a korábban elődöntőbe jutott Venus Williams, Sloane Stephens és CoCo Wandeweghe után a szintén amerikai Madison Keys került be utolsóként a legjobb négy közé, miután két játszmában legyőzte az észt Kaia Kanepit.
Legutóbb 1981-ben fordult elő, hogy csak hazai teniszező szerepelt az elődöntőben: akkor Martina Navratilova, Chris Evert, Barbara Potter és a végső győztes Tracy Austin érte el ezt a bravúrt. Színtiszta amerikai döntőre legutóbb 2002-ben került sor, akkor Serena Williams győzött nővére, Venus ellen.
A magyar idő szerint csütörtökön kora reggel befejeződött utolsó férfi negyeddöntőben a 2009-es US Open-győzelme óta több csuklóműtéten átesett Del Potro kezdett jobban, 5:5-nél elvette Federer adogatását, s 43 perc után szettelőnybe került. A második játszmában az ötszörös bajnok svájci egyenlíteni tudott, a harmadik felvonás elején azonban megint az argentin irányított, s 3:0-ra elhúzott. Az idén Melbourne-ben és Wimbledonban is győztes Federer 4:4-nél érte utol Del Potrót, ezt követően a rövidítésig fej fej mellett haladtak. A tiebreakben aztán hiába volt a korábbi világelsőnek négy játszmalabdája is, egyiket sem tudta kihasználni, míg Del Potro az elsőt értékesítette, így ismét előnybe került.
A negyedik szettben is voltak esélyei a 36 éves Federernek, ám a nagyot küzdő argentin 2 óra 50 perc alatt nyert, így a 2009-es finálé után másodszor is legyőzte Federert az Arthur Ashe Stadionban.
"Túl sokat hibáztam, ő pedig akkor teljesített a legjobban, amikor nagyon kellett" - nyilatkozta a találkozó után Federer, aki hozzátette, így is fantasztikus éve volt, és az, hogy veszít egy nála aznap jobban játszó ellenféllel szemben, mindig benne van a pakliban.
"Az eddigi legjobb mérkőzésemet játszottam, el sem hiszem, hogy annyi sérülés és műtét után ismét Grand Slam-elődöntőt játszhatok" - mondta Del Potro, megemlítve, az Arthur Ashe Stadion számára olyan, mintha hazai pályán teniszezne.
Del Potro a világelső Rafael Nadallal találkozik a legjobb négy között, míg a másik ágon a spanyol Pablo Carreno Busta a dél-afrikai Kevin Andersonnal mérkőzik pénteken.
A női párosok versenyében Babos Tímea a cseh Andrea Hlaváckovával az oldalán ugyan elkezdte negyeddöntőjét a Sania Mirza, Peng Suaj, indiai, kínai kettős ellen, azonban a meccs az első játszma elején, 2:2-nél eső miatt félbeszakadt. Babosék csütörtökön (ma) este hattól folytatják az összecsapást.