Sport
Falanszterállam világverő lányokkal
Labdarúgás. Az idén mind a két korosztályos világbajnokságot az észak-koreai fiatalok nyerték meg, csak kis meglepetésre
Teljesen mások az erőviszonyok a férfi és a női futballban. A hölgyeknél az Egyesült Államok tavaly elvette Japántól a világbajnoki címet, egyébként ez a két ország játszotta a finálét 2011-ben és 2015-ben is. A korosztályos futballban 2016-ban a 17 éven és a 20 éven aluliak között is az észak-koreaiak nyertek. Ritka az ilyen dominancia a világfutballban, de, ami a távol-keleti kommunizmus falanszterállamát illeti, egyáltalán nem előzmény nélküli.
A Koreai NDK ifjú hölgyei 2006-ban megnyerték az U20-s vb-t, majd 2008-ban majdnem elérték már a mostani bravúrt: akkor a juniorok másodikak, a serdülők (U17) elsők lettek a világbajnokságon. A két csapat 2006-tal kezdődően tizenegy korosztályos világbajnokságon vett részt, négy világbajnoki címet szerzett, kétszeres ezüstérmes, s csupán egyszer fordult elő, hogy nem jutott el legalább a legjobb nyolcig. Teljesen észszerű gondolat lenne azt feltételezni, hogy ezekből a szupererős korosztályokból világverő felnőttválogatottat kellett volna alakítani. Talán sikerül is, ha a 2011-es világbajnokságon nem robban ki a futballtörténelem egyik legdurvább doppingbotránya, amelyben öt észak-koreai játékost is eltiltottak meg nem engedett teljesítményfokozó használata miatt. A szövetség később azzal védekezett, hogy a játékosok egy Kínából kapott gyógyszert szedtek, szó sem volt szándékos „doppingolásról”.
A FIFA-t nem hatotta meg a védekezés, a bűnösnek találtakat eltiltotta, a válogatottat pedig kizárta a 2015-ös, amerikai világbajnokságon való indulásból. Ezek után az észak-koreaiak úgy határoztak, minden erejüket az utánpótlás-nevelésre fókuszálják. A német Monika Staab, az UEFA instruktora nemrégiben Phenjanban járt, és bepillanthatott az ottani munkába. Mint Budapesten járva elmondta, a válogatott kereteket az edzőtáborokban, szinte klubcsapatszerűen készítik fel. A legnagyobb hangsúlyt a játékosok fizikai felkészítésére helyezik, az erő és a gyorsaság dominál a viszonylag apró termetű futballisták játékban. No meg a fegyelem. A 2008-as U20-as vb-döntőbe jutott keret tagjai annak idején Kim Dzsong Ilnek, az ország első számú hatalmasságának, a Nagy Vezetőnek (korábban: Kedves Vezetőnek) tulajdonították a sikereket, megemlítve azt is, hogy a labdarúgás nagy barátja megteremtette a csapatnak a felkészülés feltételeit. A mostaniak már Kim Dzsong Unt emlegetik hasonló szövegkörnyezetben. Mielőtt gúnyos mosollyal konstatálnánk a személyi kultusz újabb burjánzását, tegyük gyorsan hozzá: kétségtelen, hogy az általunk elképzelthez képest különleges bánásmódban részesülnek a játékosok. Már a FIFA-szankció idején, amikor a világszervezet megvonta az ország szövetségétől a támogatást, a válogatott többször is Németországban túrázhatott, és erős klubok ellen mérhette le a tudását. A Pápua Új-Guineában megnyert U20-as tornán a keret minden tagja – természetesen – hazai klubból került ki. Noha észak-koreaiak már jelentős számban dolgoznak vendégmunkásként például Oroszországban, egyelőre nincs arról szó, hogy a legjobb női játékosaik előtt felemeljék a sorompót. Ugyanakkor lehet, hogy hamarosan annak is eljön az ideje.
A férfiválogatottjuk keretében hárman is légiósok. Közülük ketten Japánban születtek, japán klubban is játszanak. Ám Pak Kvang Rjong évek óta svájci klubokban játszik, az ősszel már négy gólt szerzett az első osztályú Lausanne-Sportsban.