Sport

Ezüstérmével felülmúlta a várakozásokat Szatmári Petra

A vesenyző edzője szerint kitartásban és taktikában kell még fejlődni a jobb eredményekhez

Szatmári Petra még edzője előzetes számításait is felülmúlta azzal, hogy ezüstérmes lett a szófiai női ökölvívó Európa-bajnokságon.

Az eseményen egyedüli magyarként érmet nyert bokszolót felkészítő szakember, Kovács Mária pénteken reggel az M4-en elmondta, tanítványának nyáron egészségügyi problémák miatt volt egy hosszabb kihagyása, ehhez képest jól összeszedte magát, s kiválóan bokszolt az Eb-n. A versenyzőként kétszeres világbajnok hozzátette: Szatmári szép jövő előtt áll, kitartásban és taktikában kell fejlődnie ahhoz, hogy még jobb eredményeket tudjon elérni.

A 2013-ban ifjúsági világbajnok Szatmári a műsorban kijelentette: még mindig hihetetlen számára, ugyanakkor hatalmas boldogság is, amit Szófiában átélhetett. Mint mondta az Eb alatt fantasztikus volt a hangulat a magyar válogatottnál, s bár a boksz egyéni sportág, úgy érezte, hogy a magyar versenyzők egymásért is küzdöttek a szorítóban. "Nekem fontos, hogy egy csapat ott álljon mögöttem,  s maximálisan érezzem a bizalmat. Nagyon ritka az a csapatszellem, ami minket jellemzett Szófiában" - jelentette ki a versenyző.

A 81 kilogrammos bokszoló a török Elif Güneri ellen elvesztett döntő kapcsán elárulta: mivel edzője, Kovács Mária májusig éppen ugyanebben a súlycsoportban versenyzett, így a finálés ellenfelét is jól ismerte, így tudták mit várhatnak tőle, ennek ellenére a mérkőzés elején szétesett volt és rosszul bokszolt. Kovács Mária hozzáfűzte: Szatmári egy "fejmosást" követően olyan harmadik menetet produkált, hogy még az ő álla is leesett a szorító szélén.

Szatmári Petra úgy érzi, eddig mindig inkább harcolt és szívből ment előre, s az önbizalom lehet az a plusz, ami még hiányzik ahhoz, hogy még sikeresebb legyen.