Sport
Erősebb lett az úszósport élmezőnye
17. FINA világbajnokság. Bebizonyosodott a Duna Arénában: sikersportágunk jövője is fényes lehet – Tehetséges ifjúsági versenyzőink a felnőttek mezőnyében is kiválóan szerepeltek

– Meddig tarthat a Hosszú-uralom a medencében?
– Remélem, még sokáig. Katinka huszonnyolc évesen is egy újabb arcát mutatta a Duna Arénában, ahol három úszásnemben négy érmet nyert. Klasszisát bizonyítja, hogy az utolsó napon, már fáradtan két négyszáz vegyest leúszott, s nagyon erős mezőnyben védte meg a címét.
– Sokan féltik, hogy férje, Shane Tusup túlhajszolja. Most is, a megerőltető világbajnokság után, a kiérdemelt pihenés helyett szerdán már Moszkvában úszik a pénzdíjas világkupaversenyen.
– Ebbe én nem akarok beleszólni, mert edzőként nekem más a véleményem. Katinkáék ezt az erőltetett menetet hajtották végre a riói olimpia után is. Ők ebben hisznek. És az újabb siker őket igazolja, hiszen négy érmet nyert Katinka a Duna Arénában.
– Ahol a másik olimpiai bajnokunk Gyurta Dániel újabb csalódást okozott. Hogyan úszhat egy világklasszis ilyen gyengén az év fő versenyén?
– Nézze, ez igen bonyolult kérdés, hosszú szakcikket lehetne írni róla. Dániel új edzővel, Nagy Józseffel kezdte a felkészülést a világbajnokságra. Új mestere megpróbálta átállítani egy új technikára, ehhez azonban idő kell. Amikor májusban 2:10 percen belül úszott kétszáz mellen, azt hittem, két másodpercet javulhat a világbajnokságig. Sajnos, nem így történt.
– A sikeres vb után milyennek látja a magyar úszás jövőjét?
– Optimisták lehetünk, mert Cseh Laciék mögött nagyon tehetséges utánpótlás van, amelyből néhányan már a felnőtt világbajnokság dobogójára is felálltak. A budapesti vb egy sikersorozat része, hiszen fiataljaink huszonegy érmet nyertek az ifjúsági Európa-bajnokságon, s remélem, az ifjúsági világbajnokságon is jól fognak szerepelni. A magyar úszás jövője is fényes lehet, ha hagynak minket dolgozni.
