Emese sikerével ismét magyar szám lett a női párbajtőrvívás
XXXI. Nyári Játékok. „Szász százalékos vívással” született meg az első Rio de Janeiró-i aranyérmünk a meglepetések versenyén

Olimpián vívni mindig más, mint akár egy világbajnokságon. A mondat lassan már közhelyszámba megy, de mély igazságtartama van. Abból is látszik, hogy még a rutinos vívóknak is nehéz volt Rióban (is) az első asszó. Hullottak a csillagok a brazíliai délutánban, a világ talán legerősebb csapatából, az oroszból Kolobova, Sutova és Loguna is kikapott ázsiai ellenfelétől. A tavalyi csapatvilágbajnok kínaiak közül háromból kettő elvérzett. Hasonló volt a helyzet a tavalyi vb-ezüstérmes románoknál. Szász Emese „más kategória”. Kicsit bizonytalanul kezdett, de magára talált. Pedig nem volt könnyű ellenfele, Julia Beljajeva 2013-ban éppen Budapesten, az elődöntőben éppen őt 14–13-ra legyőzve világbajnoki címet nyert. Két éve tagja volt a vb-ezüstérmes észt válogatottnak. E titulusokhoz méltón vívott a csörte elején, de aztán Szász Emese, elsősorban kiváló flashekkel, nagyon megverte. A 15-11-et követte egy másik 15-11, mégpedig a londoni olimpián két érmet is nyerő kínai Szun Ju-csiét búcsúztató, dél-koreai Kang Jung Mi ellen. Emese akkor magabiztosan vívott, majd a japán Nakano Nozomi ellen egyenesen szenzációsan: a 15-4-es sikere a nyolcaddöntőtől számítva a verseny legsimább csörtéjét jelentette. A legjobb négy között a francia Lauren Rembi elleni 10-6 simább győzelmet sugall, mint amilyen valójában volt. Derekas csatában jutott a döntőbe!
Egy olimpiai fináléban nem csupán a vívótudás, hanem a rutin, a mentális erő, a higgadtság, a taktikusság is döntő lehet. Szász Emese – akárcsak Szilágyi Áron Londonban a magyar vívósport immár utolsó előtti olimpiai aranyérmét nyerve – olasz ellenfelet kapott utolsónak. A világ legjobbjának tartott Rossella Fiamingo, az elmúlt két világbajnokság egyéni győztese az elődöntőig szárnyalt, ott ellenben nagyon megszenvedett a kínai Szun Ji-vennel. Hátrányból nyert.
Éppen úgy, mint Szász Emese a verseny utolsó asszójában. Az olasz az elején remekelt, sorozatban „mandzsettázta ki” magyar riválisát. 10-6-ra is vezetett. Ám Szász Emese magára talált, 12-12-nél utolérte, 13-12-vel átvette a vezetést, adott még egy tiszta tust, aztán 14-12-nél azt tette, amit tennie kellett: csinált egy együttes találatot, amellyel megnyerte az olimpiát.
A Vasas harminchárom éves vívónője újra magyar számmá tette a párbajtőrt. Az 1996-ban Atlantában a műsorba került számban eddig hat bajnokot avattak, háromszor magyart. Nagy Tímea 2000-es és 2004-es elsősége után Szász Emese is felült a trónra. Most ő a királynő.
Szász Emese
Sportága: párbajtőrvívó
Született: Budapest, 1982. szeptember 7.
Klubjai: Bp. Honvéd (–2009), Vasas (2009–)
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (egyéni 2016), vb-ezüstérmes (csapat 2005, egyéni 2010), vb-bronzérmes (egyéni 2006, 2013), Eb-ezüstérmes (csapat 2004, 2006, 2007), Eb-bronzérmes (egyéni 2013, 2015, 2016, csapat 2013).
A bajnok férjhez megy, de úgy tervezi, hogy a pástot sem hagyja ott
Burkovits Ferenc
Élete legnagyobb sikerének másnapján az olimpiai faluban értük utol Szász Emesét.
– Milyen reményekkel érkezett az olimpiára, Rio de Janeiróba?
– Mindenképpen érmet akartam nyerni, leginkább aranyat. Korábban sok érmet nyertem már világ- és Európa-bajnokságokon, de arany nem volt köztük. Hiányzott. Meg azt is tudtam, hogy milyen borzalmas mennyiségű munkát végeztem el.
– Mikor hitte el, hogy sikerülhet megnyernie az áhított aranyat?
– Még most sem hiszem el… De félre a tréfával, mindig a következő asszóra koncentráltam, lépésről lépésre haladtam.
– Melyik volt a legnehezebb csörte a döntőig vezető úton?
– Az észt lány, Beljajeva ellen kicsit bealudtam, a koreai elleni győzelem nagyon melós volt. A japán ellen minden bejött, bármit is csináltam. Rembi, a francia lány ellen sem gondoltam még a döntőre, csak arra, hogy az adott asszót megnyerjem. Mindegyik csörtének megvolt a maga kuriózuma.
– Amikor Rossella Fiamingo elhúzott, már 11–7-re vezetett, mire gondolt?
– Arra, hogy addig nincs vége az asszónak, ameddig kezet nem fogunk. Igyekeztem a lehető legjobban koncentrálni.
– Kulcsár Győző mit tanácsolt ?
– Azt mondta, ne kapjak könnyű tusokat, és hogy ne engedjem, hogy az olasz irányítson. Teljesüljön az én akaratom.
– Mi a következő napok programja, mit tervez?
– Nincs már versenyem, szurkolni szeretnék, minél többet a magyaroknak. Remélem, lesz folytatása a szombaton nyert két aranynak.
– Folytatja a vívást?
– Majd igen. De egyelőre a magánéletemmel szeretnék törődni, az ősszel férjhez megyek, szeretnénk gyereket. De aztán újra jöhet a vívás. A mi sportágunkban több pozitív példa van arra, hogy gyerekszülés után is vissza tudtak térni. Nem érzem, hogy a csúcson kellene abbahagyni.