Ellenfele is csak dicsérni tudta a magyar győztest
XXXI. Nyári Játékok. Negyedik olimpiáján szenzációs világcsúccsal nyerte első érmét Hosszú Katinka 400 méter vegyesen Rióban

Hosszú út vezetett Hosszú Katinkának a csúcsra, az olimpiai dobogó tetejére. A bajai tehetség tizenkét éve első olimpiáján 200 m gyorson 31. lett, 2008-ban 4:37,55-öt úszva a 12. helyen végzett 400 m vegyesen, négy éve pedig Londonban 4:33.49-cel lemaradt a dobogóról, negyedik lett. Negyedszerre azonban sikerült, méghozzá szenzációs világcsúccsal nyernie. Már az előfutamban jelezte Hosszú Katinka riválisainak, hogy remek formában van, mert 15 századra megközelítette a címvédő kínai Je Si-ven – aki az előfutamban kiesett – 2012-es londoni játékokon elért 4:28,43 perces rekordját. A döntőben aztán világbajnokunknak csak a világrekord volt az ellenfele, amelyet méterekkel vert meg, hiszen 4:26,36 perces eredményével több mint több két másodperccel javította meg a négyéves rekordot. Ezzel a vegyes úszás egyedüli uralkodója lett, hiszen minden számban csúcstartó, a 200 és 400 méter mellett a 25 méteres medencében is az övé minden idők legjobb eredménye 100, 200 és 400 méteren egyaránt.
„Hosszú ideje üldöztem négyszázon a világcsúcsot, nagyjából hét éve gondolok rá – mondta az aranyérmes a sajtótájékoztatón. – A londoni csalódás után elkezdtem dolgozni Shane Tusuppal, folyamatosan versenyeztünk és fejlődtünk. Az elmúlt négy évben nem volt olyan, hogy egyetlen napnál többet kihagyjak, de megérte. Keményen végigdolgoztam ezt a négy évet, azt éreztem, minden esztendőben nagyot lépünk előre, és egy logikusan felépített szisztéma szerint haladunk a csúcs felé.”
Hosszú fölényére jellemző, hogy több mint öt másodperccel előzte meg az amerikai Maya Diradót, aki azt nyilatkozta: „Nem figyeltem, mennyivel van előttem Hosszú, csak arra koncentráltam, hogy dobogóra állhassak. Elképesztő időt úszott, felnéztem az eredményjelzőre és szinte sokkolt, amit láttam. Fantasztikus volt!”
És ez még csak a kezdet, hiszen bajnoknőnk még négy egyéni számban indul, vasárnap 100 méter háton úszott, hétfőn pedig 200 vegyesen, ezt követően 200 pillangón, illetve 200 méter háton szerepelhet, s emellett tagja 4 × 200 méteres gyorsváltónak is.
A többi magyar úszó eddig nem szerepelt jól. Hargitay András szövetségi kapitány szerint nagyon csalódott Verrasztó Dávid, akitől érmet vártak, de egyéni legjobbjától elmaradva a döntőbe sem jutott be. „Szilágyi Liliána ugyan száz pillangón nem lett döntős, de ideje biztató a kétszázra – magyarázta a kapitány. – Bernek Péternek ugyan nem volt esélye a döntőbe kerülésre négyszáz gyorson, de jobb eredményt vártunk tőle. A mellúszó Gyurta Dániel pedig százon a tizenhatodik időt elérve bemelegített a fő számára, a kétszázra. ”
A vasárnap esti előfutamokból Hosszú Katinka a negyedik legjobb idővel jutott tovább 100 m háton az éjszakai középdöntőbe. Ugyancsak továbbjutott Kozma Dominik 200 gyorsan. Kapás Boglárka a hetedik idővel jutott a 400 gyors fináléjába. A többiek nem tudtak előrelépni.
Eredmények
Cselgáncs. férfiak, 60 kg, olimpiai bajnok: Beszlan Mudranov (Oroszország), 2. Szmetov (Kazahsztán), 3. Urozbojev (Üzbegisztán) és Takato (Japán). Nők. 48 kg, olimpiai bajnok: Paula Pareto (Argentína), 2. Dzsong Bo Kjong (Koreai Köztársaság), 3. Kondo (Japán) és Galbadrakh (Kazahsztán), ...7. Csernoviczki Éva. Íjászat, férfi csapatverseny, ob: Koreai Köztársaság (Kim Vu Dzsin, Ku Pon Csan, Ri Szung Jun), 2. Egyesült Államok, 3. Ausztrália. Kerékpár. férfi országúti mezőnyverseny, olimpiai bajnok: Greg van Avermaet (Belgium) 6:10:05 óra, 2. Fuglsang (Dánia) azonos idővel, 3. Majka (Lengyelország) 5 mp hátrány. Sportlövészet. Férfiak, légpisztoly, ob: Hoang Xuan Vinh (Vietnam) 202,5 kör, 2. Felipe Wu (Brazília) 202,1, 3. Pang Vej (Kína) 180,4, ...42. Tátrai Miklós 567 (alapverseny). Nők. légpisztoly, 10 m, ob: Csang Meng-hszüe (Kína) 199,4 kör, 2. Bacaraskina (Oroszország) 197,13. Korakaki (Görögország) 177,7, ... 17. Tobai-Sike 380 (alap), ... 36. Egri 376 (alap). Légpuska, olimpiai bajnok: Virginia Thrasher (Egyesült Államok) 208 kör, 2. Tu Li (Kína) 207, 3. Ji Sze-ling (Kína) 185,4, ... 22. Miskolczi Julianna 414 (alapverseny). Súlyemelés, női 48 kg, ob: Sopita Tanasan (Thaiföld) 200 kg (szakítás 92 kg, lökés 108 kg), 2. Agustiani (Indonézia) 192 (85, 107), 3. Mijake (Japán) 188 (81, 107). Úszás. Férfiak. 400 méter gyors, olimpiai bajnok: Mack Horton (Ausztrália) 3:41.55 perc, 2. Szun Jang (Kína) 3:41.68, 3. Detti (Olaszország) 3:43.49, ....21. Bernek 3:48.58, ...38. Kis G. 3:54.15. 400 méter vegyes, ob: Hagino Koszuke (Japán) 4:06.05 perc, 2. Kalisz (Egyesült Államok) 4:06.75, 3. Szeto (Japán) 4:07.91, ... 11. Gyurta G. 4:14.81, 12. Verrasztó 4:15.04. Nők, 400 méter vegyes, ob: Hosszú Katinka (Magyarország) 4:26.36 perc, világcsúcs, 2. Dirado (Egyesült Államok)) 4:31.15, 3. Belmonte Garcia (Spanyolország) 4:32.39. ... 13. Jakabos 4:38.52. 4x100 méter gyorsváltó, ob: Ausztrália (Emma McKeon, Brittany Elmslie, Bronte Campbell, Cate Campbell) 3.30.65, új világcsúcs, 2. Egyesült Államok 3:31.89, 3. Kanada 3:32.89. Vívás. Női párbajtőr, ob: Szász Emese (Magyarország), 2. Fiamingo (Olaszország), 3. Szun Ji-ven (Kína)
Ötkarikás hírek
Paralimpia az oroszok nélkül
- A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) vasárnap bejelentette: kizárja az orosz sportolókat a szeptemberi, riói paralimpiáról. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jelentésben 35 olyan doppingesetet is felsoroltak, amely az orosz parasportolókat érintette.
- Az erős szél miatt törölték a teljes vasárnapi evezősprogramot az olimpián. A két magyar egység, a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes és Pétervári-Molnár Bendegúz (egypár) a tervek szerint kedden száll vízre legközelebb.
- Olimpiai rekordot jelentő, 65 pontos győzelmet aratott az Egyesült Államok női kosárlabda-válogatottja Szenegál ellen. Az amerikai kosarasok 121-56-ra nyertek. A régi rekordot is ők tartották egy afrikai csapat ellen, 1996-ban Atlantában 107-47-re verték Zairét.
- A női labdarúgótornán nagy meglepetés született: a német válogatott csak döntetlent (2-2) játszott az ausztrálokkal. Az Amerikai Egyesült Államok 1-0-ra verte a szuperrangadón a franciákat.
Diadalmas vegyes
A magyar úszósport egyik legsikeresebb szakága a vegyes úszás, amelyben versenyzőink eddig hét olimpiai elsőséget szereztek. A legsikeresebb Darnyi Tamás volt, aki 1988-ben és 1992-ben mindkét számot megnyerte, ráadásul Szöulban 200-on és 400-on is világrekorddal győzött. Erre Hosszú Katinkának is megvan az esélye Rióban, mivel jelentőset javított a 400 méteres csúcson, amelyet negyven évvel ezelőtt az NDK-beli Ulrike Tauber tartott 4:42,77 perccel, majd honfitársa, Petra Schneider úszott először 4:40-en belül, és 4:36,10 perces rekordját tizenkét évig nem tudták megdönteni. Az ausztrál Stephanie Rice a 2008-as olimpián 4:29,45 perces világcsúccsal győzött. Azóta mindkét olimpián csúccsal nyertek, a kínai Je Si-ven 4:28,43-as rekordját Hosszú javította 4:26,36-ra. Ez olyan kiemelkedő, hogy fennállhat a tokiói olimpiáig.
A sztahanovista
Hosszú Katinka győzelmének nemzetközi sajtóvisszhangja. Washington Post: „Eddig Hosszú Katinkáé az olimpia legjobb teljesítménye. A rekorddöntésért az úszó férje, a sikert a medence szélén ünneplő Shane Tusup a felelős.” USA Today: „Világrekorddal szerezte első olimpiai aranyát a magyar úszó. Az Iron Lady már régóta üldözte a világrekordot, de eddig nem sikerült elérnie. Az amerikai Maya Dirado nem is látta, hogy öt másodperces hátrányba került.” The Guardian: „Sokáig fogunk emlékezni arra, hogy Hosszú öt másodperces előnnyel, a világrekordot is több mint két másodperccel megdöntve győzött.” A spanyol As: „Hosszú a medencék sztahanovistája, ellenfeleit könnyedén legyőzve szerezte meg első olimpiai aranyérmét. A magyar úszógép sikeréhez kellett edzője, férje is, aki gyökeresen megváltoztatta Hosszú pályafutását.”
Knézy magyarázata
Több hazai politikai párt is elítélte a köztévé riporterét, ifjabb Knézy Jenőt, mert amikor a Szíriából úszva menekült Yusra Maridini megnyerte a női 100 méteres pillangóúszás előfutamát, elhallgatta a versenyző nevét és csapatát is, nem mondta el, hogy egy szíriai menekült lány jön ki győztesen a medencéből. A riporter szerint nem volt szándékosság abban, hogy egy előfutamban nem mondta ki annak a versenyzőnek a nevét, aki menekültként jött az olimpiára. „A közvetítés alatt technikai okok elhárításán dolgoztunk, nekem nem volt sem képem, sem a verseny hangját nem hallottam. Igen, lehet, hogy éppen akkor, amikor a néző látta, hogy mi történik, én egyáltalán nem. Ez szakmailag nem fontos futam, és élő adás közepette próbáltunk kárelhárítást végezni, miután sokszor semmi nem működött Rióban” – írta közleményében Knézy Jenő. (MS)
Hétfői műsor
Augusztus 8., hétfő, ASZTALITENISZ 15.00: női és férfi egyes 3. forduló. 21.00: női és férfi egyes 4. forduló. CSELGÁNCS 15.00: női 57 kg (Karakas Hedvig) és férfi 73 kg (Ungvári Miklós), előcsatározások, negyeddöntő. 20.30: női 57 kg és férfi 73 kg, vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés, döntő. EVEZÉS 13.30: alsóági középfutamok, 13.30: férfi egypár. ÖKÖLVÍVÁS 17.00: férfi 69 (Bacskai Balázs) és 75 kg (Harcsa Zoltán) mérkőzések a 32 között, 23.00: férfi 69 és 75 kg mérkőzések a 32 között. SPORTLÖVÉSZET 14.00: férfi légpuska (Péni István, Sidi Péter), alapverseny, 60 lövés, 17.00: férfi légpuska, döntő. TENISZ 15.45: női egyes és női páros 2. forduló. ÚSZÁS 18.00: női 200 m gyors, előfutam (Késely Ajna, Verrasztó Evelyn), 18.25: férfi 200 m pillangó, ef. (Cseh László, Kenderesi Tamás), 18.50: női 200 m vegyes, ef. (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna). 03.00-03.13 (22.00-22.13): női 200 m gyors középdöntő, 03.16: férfi 200 m gyors, döntő, 03.25: női 100 m hát döntő, 03.33: férfi 100 m hát döntő, 03.51: női 100 m mell döntő, 04.09: férfi 200 m pillangó középdöntő, 04.35: női 200 m vegyes középdöntő. VITORLÁZÁS 18.00: női (Cholnoky Sára) és férfi szörf (Gádorfalvi Áron) 1., 2., 3. futam, férfi (Vadnai Benjámin) és női Laser (Érdi Mária) 1., 2. futam. VÍVÁS 14.00: női kard egyéni a negyeddöntőig (Márton Anna), 21.00: női kard egyéni elődöntő, bronzmérkőzés, döntő. VÍZILABDA 18.00: Magyarország-Ausztrália, férfi csoportmérkőzés, 2. forduló