Sport
Elhunyt az Aranycsapat egykori kiválósága
Várhidi Pál egy hete töltötte be 84-ik születésnapját
A tízszeres válogatott Várhidi Pál tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes válogatott keretének, az 1960-as római olimpián pedig bronzérmet szerzett a nemzeti együttessel. Játékosként 16 évet töltött az Újpestei Dózsa csapatában, 285 bajnokin szerepelt.
Visszavonulása után edzősködni kezdett, a Vác és a BEAC után az Újpest szakvezetője lett. Hét évig irányította a csapatot, amely ez idő alatt négy bajnoki arany-, két ezüst-, és egy bronzérmet nyert. Ezután Gödön, majd három évig Kuvaitban is dolgozott, s végül az Elektromosnál fejezte be a trénerkedést. Több alkalommal is volt a magyar válogatott pályaedzője, és dirigálta a B-válogatottat is.
Az Aranycsapat egykori tagjával közel három éve készült interjút lapunk, amelyet itt olvashat.
http://archivum.magyarhirlap.hu/a-huseg-szinonimaja-varhidi-pal