Sport

Elhunyt Földi Imre

Életének hetvennyolcadik évében elhunyt Földi Imre, a magyar súlyemelés legsikeresebb versenyzője. A 150 centi magas „kis ember” erejével nagy sikereket ért el: hússzor javított világcsúcsot, öt olimpián egy arany- és két ezüstérmet nyert, hatszoros világbajnok, 2007 óta viselte a Nemzet Sportolója címet.

Földi Imre 20170424
(Fotó: MH)

Földi Imre kitartására jellemző, hogy nagyon hosszú úton jutott fel a csúcsra. „Huszonkét évesen a római olimpián hatodik lettem, s akkor elhatároztam, hogy a dobogó tetejére akarok állni. Ez négy év múlva Tokió­ban már majdnem sikerült, de a szovjet Vahonyin az utolsó kísérletével két és fél kilóval megelőzött. Aztán Mexikóban is második lettem. Aztán harmincnégy évesen, világcsúccsal felértem a csúcsra Münchenben” – emlékezett olimpiai szereplésére a lapunknak adott utolsó interjújában.

Hosszú, több mint két évtizedes pályafutása során hatalmas sikereket ért el Földi Imre, mégis mindig nagyon szerény maradt, s a hűség csúcstartója is volt. A tehetséges vájártanuló 1955 és 1978 között a Tatabányai Bányász színeiben versenyzett, majd ugyanitt edzősködött 1976-tól 1988-ig. Ötvenhat évet élt együtt feleségével, Irénkével abban a tatabányai lakásban, amelybe 1968-ban költöztek be. Ekkor született lánya Földi Csilla, aki irányításával tizenhat Európa-bajnoki érmet nyert. Utolsó találkozásunkkor elmondta, hogy amikor tizenhét évesen lement a súlyemelőterembe, nem gondolta, hogy idős korára anyagilag és erkölcsileg is ennyire megbecsülik: „Több fővárosi egyesület hívott, de maradtam Tatabányán, ahol minden támogatást megkaptam. Ha kellett valami, a szénbányászati tröszt igazgatója mindig fogadott. Számomra a megbecsülés sokat jelentett. Gyerekkoromban sokat nélkülöztem, időskoromra viszont meg­- éltem, hogyha bemegyek egy üzletbe, nem félek, hogy ami kell, nem tudom kifizetni”- árulta el a nemzet sportolója, aki május 8-án lett volna hetvenkilenc esztendős.