Sport

„Élet és halál lesz ez a két mérkőzés”

Labdarúgás. Mészöly Kálmán levetítené a magyar válogatottnak a Norvégia elleni, harmincnégy évvel ezelőtti találkozókat

Harmincnégy évvel ezelőtt győzött legutóbb a magyar labdarúgó-válogatott Norvégia ellen. Akkor a zsúfolt Népstadionban 4–1-re vertük a skandinávokat. Mészöly Kálmán volt annak a csapatnak a szövetségi kapitánya, s arról a találkozóról film is készült, ami az edző kispadon nyújtott alakításáról is emlékezetes maradt. A szakember ma is ugyanolyan lelkes, mint annak idején. Mészöly Kálmánnal beszélgettünk.

– Ma már nem látni azt a tüzet a magyar játékosokban, mint az ön idejében. Azért optimista?

– Már hogyne lennék az. Biztos vagyok benne, hogy a csapat átérzi az előttünk álló két mérkőzés jelentőségét. Itt már nem lehet duma, kibúvó, itt csak a továbbjutás és a franciaországi Eb lebeghet a szemek előtt.

– Ha megkérdeznék, milyen tanácsokat adna a mai játékosoknak?

– Először is, nem kérdeznek. De nincs ezzel semmi gond. Szóval, ha mégis, akkor azt mondanám el, lehet, picit nyersen, olykor káromkodva, hogy ez a két mérkőzés a magyar foci számára az életet vagy a halált jelenti. Ha nem jutunk ki, eláshatjuk magunkat. Csúszni, mászni, megdögleni kell a pályán a sikerért. Ezt várják a szurkolók, a közvélemény, a sajtó, az egész magyar nép a Kárpát-medencében.

– Mit szólt, amikor kisorsolták az ellenfelet a pótselejtezőre, Norvégia hallatán örült vagy bánkódott?

– Sajnáltam, hogy nem egyenes ágon kvalifikáltuk magunkat az Eb-re. A török szövetség, mint korábbi kapitányukat, meghívott az utolsó hazai selejtezőjükre. Szóval visszás helyzetben voltam, azért kellett szorítanom, hogy legjobb harmadikként ne ők jussanak egyenes ágon az Eb-re. Sajnos az utolsó percben lőtt török góllal elúszott számunkra az egyenes ági kijutás az Eb-re. Amikor lefújták a mérkőzést, megrohantak a török újságírók. Azt éreztem, az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Ami a norvégokat illeti, megkönnyebbülést éreztem, amikor kiderült, őket kapjuk, mert nem verhetetlenek. Rögtön eszembe jutott az a két csodálatos mérkőzés ellenük a nyolcvanas évek elején, amikor oda-vissza vertük őket. Hát azokat a felvételeket most lejátszanám a mai válogatottnak. Nem igaz, hogy abból nem merítenének erőt.

– Mi történik akkor, ha mégsem sikerül legyőznünk őket?

– Az nemzeti tragédia lenne, a magyar foci katasztrófája. Gondoljon csak bele, ha ott lennénk az Eb-n, a futballunk felvirágozhatna. Amúgy megkerestek norvég újságírók, nekik is az esélyeket kellett latolgatnom. Mondtam nekik, északi emberek vagytok, virágzik a norvég téli sport a síugrástól kezdve a jégkorongig. Kértem, hogy maradjanak meg amellett, a focit hagyják meg nekünk.

– Mi a véleménye, hogy a német szövetségi kapitány, Bernd Storck a pótselejtezők előtt lecserélte a szakmai stábot?

– Nekem teljesen mindegy, hogy kikkel, milyen nyelven, németül vagy angolul próbálja meg feltüzelni a játékosokat a mérkőzés előtt, a lényeg, hogy sikerüljön.

– Ön volt török, majd szaúdi szövetségi kapitány is. Hogyan oldotta meg a nyelvi nehézségeket?

– Valóban nem beszéltem sem törökül, sem olyan jól angolul. Tolmácsra támaszkodtam, akinek elmondtam, addig maradhat állásban, amíg egy az egyben azt fordítja, amit mondok, még a káromkodást is. Az eredményeim azt bizonyítják, hogy működött a dolog.

– Ott lesz Oslóban vagy az Üllői úton?

– Norvégiába nem megyek, de a tévé előtt szorítok a srácokért. Vasárnap kimegyek a visszavágóra, és mészölyösen megpróbálom beléjük szuggerálni, hogy mi is a tét. Persze a srácok nélkülem is tudni fogják.