Sport

Elek, Guzmics és Nikolic is kimaradt

Labdarúgás. Bernd Storck tizenhat Eb-szereplőt hívott meg a portugálok ellen készülő keretbe, de három légiósról lemondott

Három, az elmúlt hetekben távoli bajnokságba került játékos sem került be Bernd Storck portugálok ellen készülő válogatottjának keretébe.

válogatott 20170311
Ünnepel a válogatott. Álomszerű lenne hasonló Lisszabonban (Fotó: Nagy Balázs)

A Kazahsztánba szerződött Elek Ákos és az Egyesült Államokba igazolt Nemanja Nikolic mellőzésének hátterében a klubváltás áll – közölte Bernd Storck szövetségi kapitány az Mlsz.hu-n . „Azt érzem igazságosnak, ha a klubváltásukat követően hagyjuk őket beilleszkedni az új közegükbe. Mindketten igen távolra kerültek Magyarországtól, s nem lenne szerencsés, ha hazatérnének, de adott esetben Portugália ellen mégsem lépnének pályára” – szól a kapitány nyilatkozata. A Kínába szerződött Guzmics Richárd sérülés miatt nem csatlakozik a kerethez. Egyébként Nikolic és Guzmics is lengyel klubból került még távolabbra a télen.

A 27 tagú keret Magyarországon futballozó játékosai már hétfőn megkezdik a közös munkát Telkiben, az idegenlégiósok egy héttel később csatlakoznak, addig a legjobb fiatalok segíthetik a felkészülést. „Korábban még nem fordult elő, hogy a U17-es, U19-es és U20-as válogatott is együtt készüljön Telkiben. Változatlanul hiszem, hogy a válogatott közelsége inspiráló és motiváló a fiatal játékosok számára. Amit az is tovább erősít, hogy eseti jelleggel, egy-egy feladat erejéig a legjobbak csatlakozhatnak a felnőtt csapathoz is. A közös felkészülés nemcsak az előttünk álló U17-es megméretés miatt fontos, hanem a jövő egésze miatt is” jelentette ki a kapitány.


Az A-keret névsora: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Videoton FC), Megyeri Balázs (Greuther Fürth) kapusok, Bese Barnabás (Le Havre), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva), Lang Ádám (Dijon), Pintér Ádám (Greuther Fürth), Paulo Vinícius (Videoton FC), Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Kalmár Zsolt (Bröndby IF), Kleinheisler László (Ferencváros), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (al-Garafa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Sallai Roland (Palermo), Szalai Ádám (Hoffenheim).


Nincs akadálya Paulo Vinícius játékának

Letette a magyar állampolgársági esküt a székesfehérvári polgármesteri hivatalban, Cser-Palkovics András polgármester előtt a Videoton FC két labdarúgója, a brazil származású Paulo Vinícius és a bosnyák Asmir Suljic. Így Vinícius akár már ebben a hónapban bemutatkozhat a magyar válogatottban a Portugália elleni, lisszaboni vb-selejtezőn. (Nem magyar anyanyelvűként Leandro, Miriuta és Bosnjak utóda lehet.) Nagy szükség lehet rá, mivel az alapembernek számító Guzmics Richárd megsérült. Suljicnak még várnia kell a válogatottságra, mivel életvitelszerűen 2013 óta él Magyarországon, s a FIFA szabálya pedig minimum öt évet határoz meg. (AD)