Sport
Elek Gábor: A válogatott érdeke is fontos
Kézilabda. Sokáig csalódottak maradnak az FTC játékosai, de büszkék lehetnek a szezonukra

- Hogyan sikerült feldolgoznia, hogy ugyanúgy mint a kupában, a bajnokságban így egyetlen gólon múlt a győzelmük?
- Nagyon speciális volt a helyzet, ráadásul azzal a Váccal mérkőztünk, amelyben nagyon sok szívemnek kedves ember található. Borzasztó élmény mindannyiunknak, hogy egy góllal elveszítettük az aranyérmet. De aki tudja, hogy milyen különbség van a két csapat költségvetése és felfogása között, az meg tudja becsülni ezt az ezüstérmet.
- Sokan azt mondták, hogy mivel Szilágyi Zoltán, a váciak edzője jó barátja, ezért a vendégek lazábban veszik majd az utolsó meccset?
- Különböző mendemondák keringtek, hogy ilyen-olyan kapcsolatok miatt a Vác majd segít nekünk. Hát, bebizonyosodott, hogy nem. Próbáltunk minél kevesebb hibával kézilabdázni, de ez csak részben sikerült.
- Miért nem játszott Nerea Pena, a csapat egyik kulcsembere?
- Pena sajnos egy kisebb sérülést szenvedett, ezért nem tudta vállalni a játékot. Nagyon hiányoztak a góljai. Rá már csak a következő szezonban számíthatunk.
- A döntő mérkőzés után miért dicsérte a Vácot?
- Mert olyan modellt visznek, amit mi elkezdtünk tíz éve, és fiatal játékosokkal nagyon szépen építgetik csapatukat. Minél több ilyen csapat lesz a honi mezőnyben, mint a Vác és a Fradi, az nagy segítség lehet a magyar kézilabdának. Ezt a sportágat továbbra is a válogatotton keresztül lehet majd eladni, és nekünk nemcsak az a feladatunk, hogy címeket nyerjünk, hanem, hogy játékosaink képviseljék országunkat.
- Ön szerint igazságos ez a rájátszás nélküli bajnoki rendszer?
- A körmérkőzéses rendszer igazságosabb, mert az egész évben magas színvonalon kell kézilabdázni, nem fér bele, hogy lazítsunk, mert egyetlen vereség is a bajnoki címbe kerülhet. Persze, ahogy most vége lett, egészen furcsa, évtizedekkel ezelőtt volt hasonló, hogy az élen pontazonosság volt. A versenykiírás a szezon előtt lett elfogadva, utána már nem érdemes morfondírozni rajta. Ha gondunk lett volna vele, előtte kellett volna reklamálni.