Sport
Elégedett a Dagály építésével a FINA ügyvezető igazgatója
A 49 milliárdos projekt 2017-re készül el

"Biztos vagyok benne, hogy rendben elkészül az uszoda. Orbán Viktor miniszterelnök nélkül mindez nem jöhetett volna létre" - mondta Marculescu, aki külön megköszönte a támogatást Tarlós István főpolgármesternek is.
Marculescu és Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos a látogatás keretében aláírta az aréna végleges terveit Gyárfás Tamás FINA-alelnök, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a 2017-es vb szervezőbizottságának társelnöke jelenlétében.
Fürjes Balázs elmondta, a földmunkák és az alapozás befejeződött, a szerkezetépítés üteme halad, az úszóaréna négy, egyformán 27 méteres saroktornya közül kettő már elkészült. A vb megrendezése páratlan lehetőség Budapestnek és Magyarországnak - hangsúlyozta.
A kormánybiztos egyúttal kijelentette, a FINA döntése, amellyel Magyarországnak adott lehetőséget, elsősorban a bizalomról szólt. "Mi két év alatt felépítjük, ami a világban többnyire négy-öt évig tart. Ötezer magyar embernek ad munkát, ötezer magyar családnak biztosít megélhetést, az egész világ figyelme Budapestre irányul."
Elmondta, a tervek szerint 2017 májusára elkészülő úszóaréna a világbajnokságra 15 ezer, azt követően ötezer férőhelyes lesz. Hozzátette, a környékbeliek életét nem zavarja meg az építkezés, és az előzetes tervekkel ellentétben a Dagály strand a 2016-os szezonban is nyitva tart majd. Hozzátette, több százezer turista érkezik majd Budapestre, több milliárd tv-néző figyeli majd az eseményeket, ezáltal jelentősen megnövekednek az adóbevételek.