Sport

Eldőlt: salakon játsszák a Davis Kupa-döntőt

Lehet, hogy Murray kihagyja a Masters-t

A házigazda belgák a brit különítményt fogadják a Davis Kupa döntőjében, s immár az is kiderült, hogy salakon.

A Nemzetközi Tenisz Szövetség szerdán jelentette be, hogy a november 27. és 29. között sorra kerülő finálét Gentben a tizenháromezer néző befogadására alkalmas Flanders Expóban rendezik meg.

A világranglistán harmadik birt Andy Murray emiatt lehet, hogy kihagyja a november 15. és 22. közötti világbajnokságot, mivel azt kemény borításon rendezik, s mint korábban elmondta, így nem tudna kellően felkészülni a salakpályás Davis Kupa-fináléra. A férfi versenyeket szervező ATP azonban figyelmeztette: kötelező elindulnia a vb-n.

A belga válogatott az argentin együttes 3-2-es legyőzésével az 1904-es finálét követően - ahol éppen a brit válogatottól kapott ki - másodszor szerepelhet a döntőben. A brit csapat - amely harminchét év után jutott ismét a fináléba - az ausztrálokat múlta felül 3-2-re a legjobb négy között.