Sport

Együtt játszanak fogyatékosok és épek Zánkán

Erzsébet-tábor

Csaknem százan nyaralnak a zánkai Erzsébet Üdülőközpont egyhetes, szerdán megnyitott speciális tenisztáborában, ahol értelmi fogyatékosok és épek együtt teniszeznek kerekes székes sportolók irányítása mellett.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára megnyitó beszédében elmondta, hogy a nyáron 73 tematikus tábort szerveznek az Erzsébet-táborokban, három fő helyszínen: Zánkán, Fonyódligeten és az erdélyi Ivóban. Az államtitkár kiemelte, a kormány szándéka az, hogy évről évre minél több gyermek üdülhessen, sportolhasson, ezt mutatja az is, hogy jövőre 5,2 milliárd forint jut a költségvetésből az Erzsébet-táborok támogatására, 875 millió forinttal több az ideinél. A speciális sporttábor jó alkalmat teremt arra, hogy a fiatalok elsajátítsák az egymásra figyelés képességét.

Sebestyén Katalin, a speciális tenisztáborok szakmai vezetője elmondta, a riói paralimpiai játékokra készülő Németh Roland és Farkas Attila kerekes székes teniszező tart edzéseket a fiataloknak.