Sport
Egyedül maradt a Nagy Johan elárvult labdája
Gyász. A legendás irányító játékos veszített a tüdőrák elleni küzdelemben

Zseni a zsenik között. Ez volt Cruyff, a Nagy Johan. A csúcszseni. Neki és a többi holland csudafutballistának – így Haannak, a két Kerkhofnak, Krolnak, Repnek, Rensenbrinknek – szurkolt 1974-ben, a németországi világbajnokság döntőjében a világ, de hiába kente be rögtön az elején a Nagy Johan buktatásáért megítélt tizenegyest a szintén óriás Neeskens, végül a házigazdák nyertek. Ettől még persze a hollandokat imádta a futballvilág, és sokkal inkább Cruyff 14-es számú mezében rohangált a világ valamennyi utcagyereke – már amelyiknek futotta mezre –, mint a meccset eldöntő Gerd Müller 9-esében. Igen, Johan nagyobb volt. Nagyságrenddel nagyobb. Futballra termett zseni lett az Ajax takarítónőjének kisebbik fiából.
Játékosként trófeák sorát nyerte, de ha egyet sem szerez, érte, miatta egyszerűen ki kellett menni a meccsre, vagy be kellett kapcsolni a tévét. És nézni, nézni, nézni megunhatatlanul, szurkolni, szurkolni és szurkolni, hogy végre hozzá kerüljön nagy cimborája, a labda.
És edzőként is csodát tett, még akkor is, ha papír nélkül dolgozott. Nem csupán bajnoki címek és kupagyőzelmek jelezték munkáját, hanem iskolát is teremtett. Azt mondta, amíg nálunk a labda, addig az ellenfél nem tud gólt szerezni, így aztán nagy érdemei vannak abban, hogy a labdabirtoklást megbecsülő taktika gyökeret eresztett a Barcánál. És ezt a taktikát, a labda imádatát most, hatvankilencedik évesen itt hagyta nekünk, futballrajongóknak. Bár szíve szerint még most sem engedné, hogy „idegen kézre” kerüljön a labda.
Johan Cruyff klubjai játékosként: Ajax (1964-73), FC Barcelona (1973-78), Los Angeles Aztecs (1979-80), Washington Diplomats (1980-81), UD Levante (1981), Ajax Amsterdam (1981-83), Feyenoord (1983-84). Klubjai edzőként: Ajax (1985-88), Barcelona (1988-96), Katalónia (2009-2013). Legnagyobb sikerei játékosként: BEK-győztes (1971, 1972, 1973), Európai Szuperkupa-győztes (1972), Klub világkupa-győztes (1972), holland bajnok (1966, 1967, 1968, 1970, 1972, 1973, 1982, 1983, 1984), spanyol bajnok (1974), vb-ezüstérmes (1974), Eb-bronzérmes (1976), aranylabdás (1991, 1992, 1994), a vb legjobbja (1974). Legnagyobb sikerei edzőként: BEK-győztes (1992), KEK-győztes (1987, 1989), Európai szuperkupa-győztes (1992), spanyol bajnok (1991, 1992, 1993, 1994), spanyol kupagyőztes (1990), spanyol szuperkupa-győztes (1991, 1992, 1994), holland kupagyőztes (1986, 1987)
Méltatás
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke: „Cruyff nagyszerű játékos volt, egyike minden idők legjobbjainak. Az elegáns játék szimbóluma. Örökre beírta magát a futball történelemkönyvébe.”
Vilmos-Sándor holland király: „Hollandia egyedülálló és zseniális sztárt vesztett el, aki új arcot adott a sportnak. Országunk ikonja volt.”
Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitány: „Játékosként nem akadt hozzá hasonló, edzőként pedig nagy hatást gyakorolt a spanyol futballra.”
Gary Lineker, volt angol válogatott: „Johan Cruyffnál senki sem tett többet azért, hogy egy szép játékot valóban széppé tegyen.”
Josep Guardiola, a Bayern München edzője: „Cruyff edzőként is zseni volt, aki megváltoztatta az FC Barcelona mentalitását és játékát.”
Bobby Charlton, az angolok világbajnok legendája: „Az egyik legjobb futballista volt. Ugyanaz a kategória, mint Pelé, Di Stefano vagy Maradona. Ő az a játékos volt, aki megváltoztatta a futballt, amelynek érezhető a hatása.”
Franz Beckenbauer, a németek világbajnok legendája: „Sokkolt a gyászhír. Mintha nemcsak a barátomat, hanem a testvéremet vesztettem volna el.”
2 perces interjú: Kottán György, a pakisztáni és a bangladesi válogatott volt szövetségi kapitánya
– Ön a Los Angelesben együtt futballozott Cruyffal, milyen ember volt?
– Az a típus, akitől segítséget kérhetünk, ha baj van. Nagyon jó srác volt, mindannyian szerettük.
– Kimagaslott a tudása?
– Már levezetett, amikor Amerikába jött, de még mindent tudott a labdával, és viszonylag gyors is volt. Én játszottam mögötte a bal oldal. Ha pontos labdát kapott, akkor lehettek körülötte szinte akármennyien, nem tudták tőle elvenni. A labdarúgást népszerűsíteni vitték ki, nem is a klub fizette, hanem az állam, és neki is köszönhető, hogy ma ennyien fociznak az Egyesült Államokban.
– Tényleg nagy dohányos volt?
– Nagyon erős cigit szívott, napi három dobozzal. Megesett, hogy a meccs szünetében elbújt és rágyújtott.
– Mikor találkoztak utoljára?
– Tíz éve kint voltam Barcelonában az egyik futballakadémiáján, akkor sokat beszéltünk. (KBL)