Sport

Ecclestone is változatni akar a szabályokon

Forma–1

Már Bernie Ecclestone, a Forma–1 vezére is elismerte, hogy soha ilyen unalmas még nem volt az F1-es világbajnoki versenysorozat, mint mostanság. Az elmúlt két évben kiemelkedett a Mercedes a mezőnyből.

Az idén is lesznek némi változások a sportágban, bár nem túl komolyak. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és az F1-es vezetők tegnapi genfi megbeszélésén több mindenben sikerült megállapodni. Újdonság lesz a Driver of the Day díj, amellyel a nézők a közvetítés alatt online szavazhatnak majd a verseny emberére, a szavazatokat a leintés után azonnal összesítik, és ki is hirdetik a győztest. Módosulhat valamelyest a versenyautók formája, hogy nagyobb legyen a leszorító erejük, és ezzel javuljanak a köridők.

„Ha nem teszünk valamit, akkor baj lesz – mondta Ecclestone. – Azt akarom, hogy a közönség élvezze a Forma–1-et. Az nem tesz jót a sportágnak, ha egy verseny előtt biztosan meg lehet jósolni, hogy Lewis Hamilton fog nyerni.”

Az FIA vizsgálja az időmérő edzés szabályainak változtatására benyújtott tervet. A lényeg, hogy az első szakasz, a Q1 tizenhat percig tart majd úgy, hogy hét perc után a leglassabb induló kiesik, majd minden további másfél perc elteltével újabb versenyző búcsúzik. Hasonló szisztémában működne a Q2 és a Q3 is, utóbbiban az utolsó másfél percre már csak a két legjobb maradhat, és ők döntenék majd el egymás között, hogy kié lesz a pole pozíció. Erről várhatóan jövő pénteken dönt végleg az FIA.