Sport
Döntő nélkül Szuperkupa-győztes a Ferencváros
Tavaly mind a bajnokságot, mind a Magyar Kupát megnyerték a zöld-fehérek

A Bajnokok Ligája-selejtezőjében az albán bajnok Skenderbeut kizárta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), így játék nélkül juthatott (volna) a harmadik körbe a Fradi. Ezt követően az UEFA azonban úgy döntött, hogy mégis játszania kell a magyar bajnoknak és a már egy Európa Liga-selejtezőt lejátszó Partizani Tiranát „feljuttatta” a BL-be a szövetség. A szerdai első mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott Albániában a Fradi, a visszavágóra majd július 20-án kerül sor a budapesti Groupama Arénában.
A Szuperkupa 1992-es első kiírása óta (amelyet követően nem minden évben hirdettek győztest) ez a harmadik alkalom, hogy egy csapat játék nélkül megkapta a végső győztesnek járó trófeát, és mindhárom esetben (korábban 1995-ben és 2004-ben) a Ferencváros volt a nyertes. A zöld-fehér klub egyedüliként vezeti a Szuperkupa-győztesek örökrangsorát hat elsőséggel – a Debrecennek öt, az Újpestnek három, az MTK-nak és a Videoton FC-nek kettő, a Győrnek egy ilyen serlege van.
Az FTC első hazai bajnoki mérkőzésén, azaz a szombaton 20.30-kor kezdődő, Haladás elleni meccsen veszi át a győztesnek járó trófeát.