Sport
Döntetlennel kezdett a magyar válogatott
"Teljesen le voltunk blokkolva" - Az oroszok elleni meccsről nyilatkozik a válogatott+VIDEÓ
Majdnem teltház, 4800 néző előtt és óriási hangorkánban kezdődött a mérkőzés. Hamar kiderült, hogy a közel kétméteres orosz védőfalat csak sok mozgással lehet megbontani, és az elején ez nem is sikerült. A 4. percben a győri légiós Szen találatával már 3-1 volt az állás a vendégek javára.
A 8. percben, amikor az oroszok már úgy vezettek 4-1-re, hogy Ilina hétméteresből a kapufát találta el, Németh András időt kért, látva a támadójáték gyengeségeit. Nem sok minden változott azonban, mert - szó szerint - nem volt azonos súlycsoportban a két csapat. A nagytestű oroszok rá tudták kényszeríteni játékukat a fürgébb, ám ezúttal megfogott magyarokra.

Kovacsics tízperces hazai gólcsendet tört meg - csak az ő megindulásaiból született gól eddig -, meg is jött a szurkolók hangja. A csapatkapitány Tomori bombája után viszont Szucsánszkit kiállították. Amikor kiegészült a hazai közönség előtt szereplő csapat, 8-4-es hátrányban volt már. A várandós Görbicz Anita a lelátón fogta a fejét néhány eladott labda láttán.
Bulath lerántás miatt szintén kiült két percre, ekkor viszont már az oroszok könnyelműsködtek, így sikerült két gólt lőni ellenük. A vendégek szakvezetője időt kért, majd visszaállt a korábbi különbség (13-8). Herrt Kiss váltotta a kapuban, ráadásul Bobrovnyikovát kiállították. Az emberelőny alatt feljött a magyar csapat 14-12-re, a szünetig pedig még tovább faragott hátrányából.
A fordulást követően Triscsuk egyenlített volt honfitársai ellen, aztán emberelőnyben Bódi találata már a vezetést jelentette (16-15). Ezt követően felváltva volt az előny az egyik, illetve a másik együttesnél. Planéta kiállítása alatt 23-21-re lépett el az orosz csapat, Kisst pedig Bíró, a harmadik magyar kapus váltotta.
Az Eb-újonc szép védésekkel tartotta a lelket a többiekben, és az 51. percben, 25-25-nél megint időt kért az orosz szövetségi kapitány, mert ekkor szinte csak Dmitrijeva játszott kapura veszélyesen. Kisvártatva már Németh kényszerült rendezni a sorokat két könnyedén bekapott gól után. Ez sikerült neki, akárcsak a fordítás (28-27).
A hajrában Tomorit 29-27-nél kiküldték, Bíró pedig lábbal védett egy ziccert. Szen szépített, majd - már éppen nem emberelőnyben - Uszkova ejtésével lett 29-29. Az utolsó 8 másodpercben idő kérés után a magyaroké volt a labda, de Szucsánszki lövését blokkolták, így maradt a döntetlen.
Kedden a vereséggel nyitó lengyelek ellen szintén a továbbjutás szempontjából fontos találkozó következik.
Németh: Ez nem kapkodós volt, hanem buta!
A-csoport, 1. forduló:
MAGYARORSZÁG-OROSZORSZÁG 29-29 (14-15)
Győr, Audi Aréna. V: Brunovsky, Canda (szlovákok)
MAGYARORSZÁG: Herr, Kiss, Bíró (kapusok), Triscsuk 6, Szucsánszki 1, Kovacsics 5, Bulath 2, Klivinyi 1, Szamoránsky 1, Bognár-Bódi 3, Mayer 1, Planéta 2, Mészáros 1, Erdősi 2, Kovacsicz 1, Tomori 3.Szövetségi kapitány: Németh András.
OROSZORSZÁG: Szedojkina, Szidorova (kapusok), Kuznyecova 4, Szeny 5, Uszkova 2, Bobrovnyikova 3, Davigyenko 2, Makejeva 1, Zsilinszkajtye, Marennyikova, Punko 2, Bliznova 1, Csernoivanyenko 1, Dmitrijeva 7, Ilina, Petrova 1. Szövetségi kapitány: Jevgenyij Trefilov.
Hétméteresek: 8/8, ill. 4/3.
Kiállítások: 10 perc, ill. 6 perc.
Vasárnapi eredmények
A-csoport Spanyolország-Lengyelország 29-22 (16-13)
B-csoport, Norvégia-Románia 27-19 (16-7)
Dánia-Ukrajna 32-23 (14-11)