Dőlnek a világcsúcsok az uszodában

XXXI. nyári játékok. Országos rekorddal negyedik Kapás Boglárka – Michael Phelps tizenkilencedik aranyérmét ünnepelte Rióban

Hiába tiltották be a cápaúszóruhákat, a fejlődés nem állt meg, a versenyek második napján a négy döntőből háromban világcsúccsal nyertek az Olimpiai Uszodában, ahol Kapás Boglárka negyedik lett.

Kapás Boglárka 20160809
Célba érkezés után: Kapás Boglárka 45 századmásodperccel maradt le a dobogóról a 400 méteres gyorsúszás döntőjében (Fotó: MTI - Kovács Tamás)

Az amerikai szakírók szerint Hosszú Katinka „gyanúsan” sokat, két másodpercet javított 400 méter vegyesen a világrekordon, azt viszont természetesnek tartják, hogy honfitársuk, a tizenkilenc éves Katie Ledecky a 400 méteres gyorsúszás döntőjében óriási fölénnyel, 3:56.46 perces idővel győzött, és majdnem két másodpercet faragott korábbi, két éve felállított rekordján (3:58.37). Kapás Boglárka hiába hajrázott, nem tudta megelőzni az amerikai Leah Smitht, így negyedik lett. Az UTE versenyzője 4:02.37 perces idejével megjavította saját országos csúcsát. „Nagyon elégedett vagyok az úszásommal, több mint egy másodpercet javítottam a legjobb eredményemen. Az elsődleges célom ez volt, hogy magamhoz képest javuljak, érezzem a fejlődést, ez sikerült – mondta a vegyes zónában Kapás. – Azt viszont csalódottan vettem tudomásul, amikor felnéztem a táblára, hogy nem lettem dobogós, mert azt hittem, ez az idő elég lesz a bronzéremre az erős mezőny ellenére. Ha 400-on ilyen eredménnyel negyedik lettem, akkor nyolcszázon még jobbat várok.”

Nem mindegyik magyar úszó szállt ki elégedetten a medencéből, hiszen az első két napon csapatunkból csak Hosszú és Kapás jutott be a döntőbe. Kozma Dominik 200 méter gyorson állt rajthoz az elődöntőben, s 1:47.53-as idővel futamában a hetedik, összesítésben a tizenötödik lett.

Hargitay András, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint Kapás remekül versenyzett, sajnálja, hogy negyvenöt századdal lemaradt a dobogóról. „Érthetetlen, hogy Boglárkát az előfutam előtt, majd a döntő után is elvitték doppingellenőrzésre, majd kedden reggel is megjelentek nála az ellenőrök. Nem értem az otthoni kritikus hangokat, hiszen még csak két versenynapon vagyunk túl, és már van érmünk. Ugyan néhányan elmaradtak a legjobbjuktól, de ez egy olimpia. S az itteni körülményekre és a szokatlan versenyidőpontokra nem mindenki reagál egyformán.”

A férfi 100 méter mell döntőjében a brit Adam Peaty, akárcsak a középfutamban, ezúttal is világcsúcsot úszott, míg női 100 méter pillangón a svéd világbajnok, Sarah Sjöström egy évvel ezelőtti világrekordját megdöntve győzött. Az úszókirály Michael Phelps az amerikai váltó tagjaként megnyerte tizenkilencedik olim­piai aranyérmét a férfiak 4x100 méteres gyorsváltójában.

A hétfői előfutamokból Hosszú Katinka a legjobb, Jakabos Zsuzsanna pedig a kilencedik idővel jutott elődöntőbe a 200 méter vegyes elődöntőjébe. Cseh László és Kenderesi Tamás is a döntőbe jutásért úszhat 200 méter pillangón.


Hidegháborús helyzet a  medence partján

Miközben a nemzetközi sportvilág elismeri, sőt dicsőíti a világcsúccsal olimpiai bajnokságot nyerő Hosszú Katinka teljesítményét 400 méter vegyesen, a Swim Vortex úszószaklap szerzője kételkedik a magyar világklasszis „tisztaságában”, és teljesítményét az NDK-beli Petra Schneider gyanús sikeréhez hasonlította. Az Egyesült Államokban pedig sokan felháborodtak Bill Hicks, az NBC kommentátorának véleményén, amely szerint: „És ott a férfi, aki felelős ezért a győzelemért, Shane Tusup egy teljesen más úszót csinált Hosszú Katinkából” .  A nézők nem értették, hogy miért csak az amerikai edző-férj érdeme, hogy a magyar úszónő olimpiai bajnok lett. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke hivatalos levélben utasította vissza a Hosszú Katinkával szembeni vádaskodásokat, kiemelte, hogy úszónkat az elmúlt időszakban 39 alkalommal ellenőrizték, s valamennyi teszt negatív eredménnyel zárult. Kínában az verte ki a biztosítékot, hogy a 400 méteres gyorsúszás aranyérmese, az ausztrál Mack Horton „doppingos csalónak” nevezte az ezüstérmes kínai Szun Jangot, utalva egy korábbi eltiltására.


A keddi műsor

Augusztus 9., kedd ASZTALITENISZ 15.00: női egyes, negyeddöntő, 21.00: férfi egyes negyeddöntő CSELGÁNCS 15.00: férfi 81 kg, előcsatározások, negyeddöntő (Csoknyai László), 20.30: férfi 81 kg, vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés, döntő EVEZÉS 13.30: férfi egypár negyed­döntő,14.50: férfi kormányos nélküli kettes, középfutam ÖKÖLVÍVÁS 17.00: férfi 75 kg, mérkőzések a 32 között, 23.00: férfi 75 kg, mérkőzések a 32 között SPORTLÖVÉSZET 14.00: női sportpisztoly, 25 m (Csonka Zsófia, Tobai-Sike Renáta), alapverseny, 30 pontlövés, 17.00: női sportpisztoly, 25 m, alapverseny,
30 gyorslövés, 20.30: női sportpisztoly, 25 m, döntő ÚSZÁS 18.00: férfi 100 m gyors előfutam (Bohus Richárd, Kozma Dominik), 18.25: női 200 m pillangó ef. (Szilágyi Liliána, Hosszú Katinka), 18.47: férfi 200 m mell ef. (Gyurta Dániel, Horváth Dávid), 19.17: férfi 4×200 m gyorsváltó ef. (Magyarország). 03.00: férfi 100 m gyors középdöntő, 03.13: női 200 m gyors döntő, 03.22: férfi 200 m pillangó döntő, 03.31: női 200 m pillangó középdöntő, 03.57: férfi 200 m mell középdöntő, 03.23: női 200 m vegyes döntő, 03.32: férfi 4×200 m gyorsváltó, döntő TENISZ 15.45: női egyes 3. forduló, női páros 2. forduló/negyeddöntő VITORLÁZÁS 18.00: női (Cholnoky Sára) és férfiszörf (Gádorfalvi Áron) 4., 5., 6. futam, női (Érdi Mária) és férfi (Vadnai Benjámin) Laser 3., 4. futam, Finndingi (Berecz Zsombor) 1., 2. futam VÍVÁS 14.00: férfi párbajtőr egyéni a negyeddöntőig (Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András), 21.00: férfi párbajtőr egyéni, elődöntő, bronzmérkőzés, döntő VÍZILABDA 14.00: Magyarország–Kína, női csoportmérkőzés, 1. forduló.