Sport
Dnyipro-Sevilla döntő lesz az Európa Ligában
A kis ukrán csapat kiejtette a Napolit, a Sevilla a Fiorentinát búcsúztatta
A kijevi találkozón az ukrán együttes az első meccsen mutatott játékát ismételte meg, ugyanis kiválóan védekezett, s abból próbált támadni. A nápolyiak pedig ezúttal sem igazán találták ennek az ellenszerét, ráadásul nem csak a riválissal, hanem a szakadó esővel is meg kellett küzdenie az olaszoknak. A második félidő elején aztán betalált a Dnyipro, a Napoli pedig hiába próbálkozott, nem tudott gólt szerezni, így nagy meglepetésre kiesett. A Dnyipro története során először jutott be európai kupasorozat döntőjébe.
Firenzében a Sevilla kényelmes, 3-0-ás előnyből kezdhette a visszavágót, s miután átvészelte a kezdeti hazai rohamokat az első félidő közepén öt percen belül két gólt szerzett. A folytatásban is ment előre a Fiorentina, ám hiába volt számtalan helyzete, sőt, a második félidőben büntetőt is rúghatott, képtelen volt kapuba találni.
Európa Liga, elődöntő, visszavágók:
Dnyipro (ukrán)-Napoli (olasz) 1-0 (0-0) gól: Szeleznyov (58.) Továbbjuitott: a Dnyipro 2-1-es összesítéssel. Fiorentina (olasz)-Sevilla (spanyol) 0-2 (0-2) gól: Bacca (22.), Carrico (27.) Továbbjutott: a Sevilla kettős győzelemmel, 5-0-ás összesítéssel.
A finálét május 27.-én Varsóban rendezik.