Sport

Djokovic idén már nem versenyez

A szerb teniszező könyöksérüléssel bajlódik

 A volt világelső Novak Djokovic könyöksérülése miatt idén már egyetlen tenisztornán sem indul.

 A 12-szeres Grand Slam-torna győztes játékos szerdán közölte, hogy a jobb könyöke miatt idő előtt véget ért számára a szezon.

"Ezt a döntést most kellett meghoznom. A testemnek megvannak a maga határai, ezeket tiszteletben kell tartanom, és hálásnak kell lennem mindazért, amit eddig elértem" - jelentette ki közösségi oldalán a 30 éves szerb teniszező, aki a 2005-ös Australian Open óta egyhuzamban 51 GS-tornán indult. Ez az aktív játékosok között a harmadik, a férfi tenisztörténelemben pedig a hetedik leghosszabb sorozat.

A világranglistán jelenleg negyedik Djokovic legutóbb a wimbledoni bajnokság negyeddöntőjében lépett pályára július 12-én, ahol a második szettben feladta a cseh Tomas Berdych elleni meccsét.

A belgrádi teniszező elmondta, hogy 2018-as visszatérésekor is a legendás Andre Agassi lesz az edzője, akivel idén kezdett el dolgozni.