Sport
Damon Hill szerint a Mercedes tovább uralja a Forma-1-et
„Talán a tavalyinál nem lesz nagyobb a fölényük”
Hill úgy véli, a konstruktőrök között az elmúlt két évben bajnok német csapat egészen a március 20-i idénynyitó Ausztrál Nagydíjig titokban tartja majd versenyautójának valódi erejét.
A stuttgarti istálló autói múlt héten, az év első hivatalos tesztjén minden riválisnál többet köröztek Barcelonában.
"Valószínűleg nem terítik ki a lapjaikat, nincs is rá szükségük" - nyilatkozta Hill. "Most arra figyelnek, hogy a többiek hol tartanak, a tesztelés amúgy is egyfajta álháború. Ha előnyben vagy a többiekkel szemben, miért mutatnád meg nekik, hogy miben vagy jobb?"
A Mercedes 32-t megnyert a legutóbbi 38 F1-es futamból, Hamilton pedig egymás után kétszer lett világbajnok. Idén pedig pályafutása negyedik vb-címéért száll harcba, korábban még egyetlen más brit pilóta sem győzött ennyiszer.
"Azt hiszem, a Mercedes annak is örülhet, hogy megbízható az autója, ami még inkább nehezíti a Ferrari és a többi kihívó helyzetét" - tette hozzá az 55 éves Hill, aki idén ünnepli majd világbajnoki győzelmének 20. évfordulóját. "Talán a tavalyinál nem lesz nagyobb a fölényük, de ha esetleg mégis, akkor a csapat két pilótájának egymás elleni csatája okozhat izgalmakat".