Sport

Csötönyi Sándor átadja a helyét

Ökölvívás. Új elnököt választanak ma a bokszszövetség élére, Erdei az esélyes

Huszonhárom év után lemond a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöki posztjáról Csötönyi Sándor. A sportvezető, ahogyan lapunknak fogalmazott, tiszta lelkiismerettel adja át székét utódjának.

Csötönyi Sándor 20170401
Csötönyi Sándor (Forrás: Boxing.hu)

– Az ön lemondásával kezdődik a közgyűlés?

– Először beszámolok az előző időszakról, majd össze hívjuk a rendkívüli közgyűlést, amely megválasztja az új elnököt, valamint az új elnökséget.

– De hiszen ön egyszer már lemondott a közelmúltban!

– Ez így van, de ezt a mai közgyűlésen, a tagok előtt is megteszem. Ha megválasztanak tiszteletbeli elnöknek, akkor szeretnék a sportágban maradni, hiszen sokat köszönhetek az ökölvívásnak.

– Önt nem is olyan régen 2020-ig megválasztották a sportág első emberének. Azóta rengeteg támadás érte. Ezek miatt mondott le?

– Kétségtelen, hogy értek nemtelen támadások, de én már 2015 őszén is szerettem volna átadni a székemet, csak akkor még nem volt a láthatáron sem olyan utód, akit szívesen láttam volna a helyemen. Erdei Zsolt az eltelt hónapok alatt meggyőzött arról, hogy kiváló utódom lesz. Nem hallgathatom el azt sem, hogy a feleségem betegsége is közrejátszik a lépésemben.

– Erdei kikérte az ön véleményét?

– Mindent átbeszéltünk. Azt is elmondtam neki, hogy nem lesz könnyű feladata, mert én békés átadás-átvételt tervezek a közgyűlésre is, de úgy hallottam, hogy a „profik” szeretnék megtorpedózni a forgatókönyvet.

– Hogy tekint vissza elnöklésére?

– Büszkén, mert huszonhárommillió mínusszal vettem át a szövetséget, és most százharmincnyolcmillió forint plusszal adom át. Nyilván követtem el hibákat, de mindig csak a magyar ökölvívás jobbítása lebegett a szemem előtt. Az első tizenöt év pedig kifejezetten szépre sikerült, még az eredményeink és szépek voltak. Remélem, most valami hasonló következik.