Sport

Csehország is fejet hajtott a magyar válogatott előtt

Női kézilabdázóink a ellenfele a francia csapat lesz a világbajnokság nyolcaddöntőjében

A magyar női kézilabda-válogatott 30-29-re legyőzte Csehország csapatát a németországi világbajnokság csoportkörének ötödik, utolsó fordulójában, pénteken Bietigheim-Bissingen, így a B csoport harmadik helyéről jutott a nyolcaddöntőbe.

kovacsics
"Tudtuk jól, hogy oda kell figyelni a csehek gyors indításaira, az elején mégis túlságosan sok gólt kaptunk ilyen akciókból. Bízom benne, hogy a következő találkozón jobb lesz a visszarendeződésünk. Ezzel a szívvel és ezzel a fejjel a nyolc közé kerülhetünk" - szögezte le. 

A pénteki különdíjáról nem akart beszélni, helyette a csapat játékát és hozzáállását dicsérte. "Tizenheten vagyunk, mindenki fontos a keretben, és akkor tudunk jól együttműködni, ha védekezésben és támadásban is csapatként funkcionálunk, betartjuk a taktikát és szívvel-lélekkel küzdünk. Persze, hibák még ebben az esetben is becsúszhatnak" - mondta Bódi. Hozzátette, szinte minden meccsen más bizonyul húzóembernek, hiszen mindig előfordulhat, hogy valakinek nem megy a játék. "Nagyon örülök, hogy az utóbbi három mérkőzésünket megnyertük, ez önbizalmat adhat a következő feladat előtt. Nagyon várom már azt a meccset, nagyon fontos lesz számunkra" - közölte.

Bíró Blanka rendkívül boldog a harmadik hely megszerzése miatt

A szünet után pályára lépett kapus, Bíró Blanka kifejtette, rendkívül boldog a harmadik hely megszerzése miatt, azt viszont nem tudja, miért nem sikerült jól ismét a mérkőzés utolsó néhány perce. Hangsúlyozta, különösen örül az öt gólig jutó Szöllősi-Zácsik Szandra jó teljesítményének, hiszen ő a magyar csapat egyetlen klasszikus, magas átlövője.

Női kézilabda-világbajnokság, 5. forduló, B csoport:
Magyarország-Csehország 30-29 (17-14)
Bietigheim-Bissingen, 3800 néző, v.: Christiansen, Hansen (dánok)
Lövések/gólok: 50/30, illetve 58/29
Gólok hétméteresből: 5/3, illetve 6/2
Kiállítások: 14, illetve 4 perc

Magyarország:
Janurik - Lukács, Háfra 2, Kisfaludy 2, Kovacsics 3, Szöllősi-Zácsik 5, Schatzl 3. Cserék: Kovács A. 3, Szekeres, Mayer, Klivinyi 2, Szucsánszki 1, Mészáros 2, Bódi 7, Bíró