Sport
Cristiano Ronaldo és a magyarok
Labdarúgás. A világ első számú játékosa Manchesterben, Budapesten, Lisszabonban és Lyonban szerepelt eddig a mieink ellen

Cristiano Ronaldót ugyan hajdanán egy magyar edző, a székely Bölöni László állította be először a Sporting CP első csapatába – a már tizenévesen is szenzációsan cselező ifjú lett a klubtörténet első játékosa, aki ugyanazon idényen belül az U16-os, az U17-es, az U18-as, a B- és és első csapatban is szerepelt –, de azóta meglehetősen kevésszer találkozott magyarokkal a pályán.
A Manchester United tagjaként 2005 nyarán a Debreceni VSC elleni kinti BL-selejtezőn játszott először. Pazar volt a szereposztás, az Old Traffordon Wayne Rooney és Ruud van Nistelrooy mögött játszott Paul Scholes, Roy Keane és Darren Fletcher oldalán. Az akkor még csak nagy ígéretnek számító portugál ebből a sztárgarnitúrából is kitűnt, a Nemzeti Sport (az egyedüli magyar napilap, amely osztályozott a mérkőzésen) nyolcasra értékelte az egy évvel korábban már Eb-ezüstérmes futballista teljesítményét. Ronaldo a második félidő közepén rúgott egy gólt Csernyánszky Norbertnek, aztán négy perccel később pihenőt kapott Sir Alex Fergusontól. Az augusztus 24-i budapesti visszavágón a közönség szinte végig szórakozott vele, hiába volt nyelvtanilag inkorrekt, amit kiabált neki a nép angolul, azért bárki megérthette. Nem is volt kedve játszani, de így is könnyedén, 3-0-ra nyert a United.
Klubmérkőzésen azóta nem játszott magyar csapat ellen, a portugál válogatott soraiban ellenben háromszor is. Előbb 2009 őszén két világbajnoki selejtezőn. A budapesti meccs előtt néhány héttel szerződött Angliából a Real Madridhoz, bizonnyal sok a Manchester United-fanatikus ment ki a mérkőzésre, mert Cristiano Ronaldo nevének említését óriási füttykoncert fogadta. Aztán a tüntetés csak fokozódott ellene, amikor minden egyes alkalommal szinte sírva protestált a játékvezetőnél az őt szerelő védő megbüntetése érdekében. Egy hónappal később Lisszabonban úgy tűnt, nagyobb kedve van játszani. Simao gólja előtt nehéz helyzetből is jól jött ki – aztán ez maradt a legemlékezetesebb momentuma, mert még az első félóra vége előtt sérülése miatt lement a pályáról.
Tavaly úgy vártuk a lyoni Eb-mérkőzést, hogy a portugálok első számú sztárjának az addigi négy, magyarok elleni mérkőzése közül csak az elsőn, több mint tíz éve ment jól a játék. Ráadásul nem találta önmagát sem az izlandiak, sem az osztrákok ellen, utóbbi találkozón még büntetőt is rontott. Sajnos aztán a magyarok elleni lett a legjobb mérkőzése az Európa-bajnokságon. A portugálok első egyenlítő góljánál kiváló labdát adott Naninak, aztán fejelt és rúgott egy-egy látványos gólt: olyat, amilyet sarkalt, csak nagyon kevesen tudnak rúgni. Még azt sem túlzás állítani, hogy a portugálok várakozásait sokszorosan felülmúló magyar csapat ellen ő tartotta versenyben a csapatát. Mert, ugyebár, ha ott kikaptak volna az övéi – nemhogy Eb-arany nincsen, de még a nyolcaddöntőbe sem jutnak be!
Fiola Attila megsérült, játéka kétséges
Napok óta Lisszabonban készül a magyar válogatott a szombat esti, a portugálok elleni vb-selejtezőre. Rossz hír, hogy Fiola Attila térde megsérült, játéka erősen kétségessé vált. Délelőtt a játékosok sétáltak a Tejo folyó partján, ahol kikapcsolódásként felültek az ottani libegőre is. Ebéd után megnézték a magyar U17-es válogatott Eb-selejtezőjét, s felugrálva ünnepelték a 2-1-es sikert hozó győztes találatot. A portugál sportlapokat még csütörtökön is inkább a klubfutball, mintsem a válogatott mérkőzés uralta, de Pizzi és az Inter légiósa, Joao Mario is nyilatkozott, dicsérve a magyarokat, megemlítve, hogy veszélyesek az ellentámadásaik. A kiutazó magyar szurkolóknak szóló információ, hogy szombaton 12 órától vehetik át jegyeiket a lisszaboni Corinthia Hotelben, ha itthon nem cserélték be az utalványokat belépőkre.