Sport
Costa segíthet Mourinhónak
Labdarúgás. Állítólag a Barcelona és a Liverpool már megállapodott Philippe Coutinho átigazolása ügyében, a brazil lesz a világ második legdrágább játékosa

Philippe Coutinho nem nyilatkozik a jövőről. Pedig csak a pályán fogták be a száját (Fotó: Reuters/Phil Noble)
A Liverpool és a Southampton már december 27-én megállapodott Virgil van Dijk klubváltásáról, ám a „vörösök” csak tegnap mutathatták be hivatalosan is a világrekordot jelentő összegért szerződtetett védőt. (Korábban soha, egyetlen klub sem fizetett ki 75 millió fontot egy hátvédért. A holland egyébként a Pool valaha volt legdrágább vétele is lett.) Van Dijk új csapata hétfői bajnokiján még nem játszott, mint ahogyan nem nevezte Jürgen Klopp két legkelendőbb csatárát, Mohamed Szalaht és Philippe Coutinhót sem. A találgatásoknak elejét véve a német edző azonnal közölte, hogy mindketten sérültek. Ugyanakkor Coutinho kapcsán napok óta napvilágot látnak újabb és újabb találgatások. A brazil futballistát a nyáron a Barcelona mindenáron le akarta igazolni, de a Liverpool nem adta. Coutinho ezt zokon vette, de az elmúlt fél évben nem látszott a formáján, hogy ne küzdene teljes erejével a Liverpoolért. Ám a Barcelona ismét érdeklődik, sőt a katalánokkal szoros kapcsolatban lévő sportszergyártó cég az óév utolsó napjaiban, merőben szokatlan módon, hivatalos honlapján azt közölte, hogy Coutinho szinte már a katalánok játékosa. Azóta többen, többféleképpen értelmezték a lépést, kevesen gyanakodtak véletlen hibára. Az angol sajtó szerint a Liverpool FC, amelyet meglehetősen rosszul érintett a Nike akciója, igyekszik a játékos árának még feljebb srófolására használni a történteket. Brazil források szerint az egyesület nagy összegű kártérítési igénnyel is fellép a Nike ellen. A nemzetközi sajtó azon az állásponton van, hogy Coutinho előbb-utóbb távozik az Anfield Roadról, de nem zárható ki, hogy csak a világbajnokság után. Ott ugyanis még feljebb srófolhatja az árát. Ha ellenben a „vörösök” vezérkara úgy látja, hogy a Barcelona hajlandó megadni a maximumnak remélt összeget, elengedik a csatárt. A katalán Once Cero rádióállomás hétfőn azt közölte, hogy információi szerint a két klub megállapodott, Coutinho a világ második legdrágább játékosa lesz, miután 180 millió euróért Barcelonába igazol. Az összegből 140 euró a fix pénz, a többi pedig eredményességi jutalék. Naby Keita már biztosan az Anfield Roadra érkezik a következő nyáron, hétfőn az is felvetődött, hogy a Liverpool megadja az AS Monaco által kért 90 millió fontot Thomas Lemarért, ezekre pedig a forrás Coutinho eladása lehet.
Diego Costát vasárnap „bemutatta” az Atlético Madrid, ami így elég mókásan hangzik, tekintettel a brazil-spanyol csatárnak a klubnál töltött korábbi éveire. A hivatalos formulánál sokkal közelebb jár az igazsághoz Enrique Cerezónak, az Atlético klubelnökének megfogalmazása, aki szerint Costa hazatért. Érkezése segíthet José Mourinhónak, noha Costa alkalmasint kevés korábbi edzőjének akarja kevésbé megkönnyítheti a dolgát, mint a portugálnak. A Manchester United menedzsere jelezte a klubja vezetőinek, hogy szükségesnek látja Antoine Griezmann szerződtetését már most, januárban nyélbe ütni a nyár helyett. Teremtsék elő a francia csatár szerződésében szereplő, 86 millió fontos kivásárlási árat. Most, hogy Costa is a fedélzeten van, az Atlético is könnyebben mond le, akár a kivásárlási ár alatti összegért is az utóbbi időben sokat kritizált Griezmannról.
Meggyengülhet az őszi BL-mérkőzések egyik meglepetéscsapata, a Besiktas. Gólerős csatára, Cenk Tosun az Evertonhoz készül. Liverpool kék klubja 25 millió fontot fizet érte, amivel Tosun lesz a legdrágább török válogatott játékos, aki az ottani Süper Ligből külföldre igazol.
A Real Madrid első számú célpontja Harry Kane, akiért 150 millió eurót adna a Tottenhamnek, Gareth Bale átengedése és „némi” pénz formájában. Bale korábban már volt a Spurs játékosa. Valószínűbb, hogy ez az üzlet csak a nyáron realizálódhat