Sport

Contador elit klubba került

Kerékpározás. Harmadszor nyerte meg a Vueltát

A spanyol Alberto Contador vasárnap 2008 és 2012 után harmadszor nyerte meg a Vuelta a Espanát, ezzel összességében úgy aratta hatodik végső diadalát a három nagy kerékpáros körversenyt figyelembe véve, hogy kétéves doppingeltiltása miatt megfosztották a 2010-es Tour de France-on és a 2011-es Giro d’Italián elért első helyétől.

contador
Alberto Contador útban a győzelem felé (Fotó: Reuters/Jean-Paul Pelissier)

A jelenkor legeredményesebb bringása a viadal előtt nem számított favoritnak, mivel július közepén sípcsonttörés miatt feladta az idei Tour de France-t. A sztár mögött a tavalyi Tour brit bajnoka, Chris Froome lett a második, a harmadik pedig a Vueltán 2009-ben győztes, szintén spanyol Alejandro Valverde.

A harmincegy éves kerekesen kívül mindössze öten – az olasz Felice Gimondi, a belga Eddy Merckx, a francia Jacques Anquetil és Bernard Hinault, továbbá idei Tour-diadalával immár az olasz Vincenzo Nibali – mondhatják el magukról, hogy győztek a Girón, a Touron és Vueltán is.

Szintén beszédes adat, hogy mindössze kilenc olyan versenyző akad, aki legalább ötször győzött háromhetes viadalon, illetve ugyancsak kilencnek sikerült egyazon évben legalább két diadalt aratnia nagy versenyen.