Sport

Chris Froome nyerte a Vueltát

Kerékpár. Az első brit, akinek sikerült a bravúr

Chris Froome napjaink kiemelkedően legjobb országúti kerékpárosa, a Tour de France négyszeres bajnoka, teljesítette azt, ami korábban még senkinek nem sikerült: a francia körverseny megnyerése után első lett a Vuelta a Españán, a spanyolok háromhetes versenyén is.

Korábban mindössze két francia kerekesnek, Jacques Anquetilnek 1963-ban és Bernard Hinault-nak 1978-ban sikerült ugyanabban az évben megnyernie a Tour de France-t és a Vueltát, de akkor még utóbbit az év elején rendezték. A spanyolországi viadal 1995-től alig egy hónappal a Tour zárását követően, augusztus végén rajtol, azóta senkinek sem sikerült ez a bravúr. Froome a pályafutása során először, sőt első britként nyerte meg a Vueltát. Tulajdonképpen már szombaton eldőlt, hogy senki sem előzi meg, miután kibírta az országúti kerékpározás legkegyetlenebb hegyét, az Anglirut a spanyol körverseny szombati, 20. szakaszán, így vasárnap már csak célba kellett érnie a madridi befutón, hogy történelmi duplázást hajtson végre. Froome mögött a második helyen az olasz Vincenzo Nibali (a Vuelta 2010-es győztese) megtartotta a második helyét, s ezzel tizedik alkalommal lett dobogós háromhetes versenyen, ebből négyszer diadalmaskodott. A harmadik helyre, meglepetésre, az orosz Ilnur Zakarin jött be, aki pályafutása során először került a legjobb háromba háromhetes országúti viadalon. A 21. szakaszt Matteo Trentin nyerte meg. A legendás Alberto Contadornak ez volt az utolsó versenye.