Sport

Budapest várja a világelső Murray-t

Tenisz. Három magyar játékos, Fucsovics Márton, Balázs Attila és Piros Zsombor indulhat az óbudai férfi salakpályás tornán

Korán, már a nyolcaddöntőben kiesett a brit Andy Murray a 4,2 millió euró (1,3 milliárd forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztornán, így előfordulhat, hogy szabadkártyával indul a szombaton kezdődő budapesti versenyen.

Murrya
Andy Murray játéka mindenhol telt házat vonz (Fotó: Reuters/Eric Gaillard)

A világelső Andy Murray ugyan az első játszmát könnyedén, 6:2-re megnyerte a 15. kiemelt Albert Ramos-Vinolas ellen Monte-Carlóban, azonban spanyol ellenfele a másodikban egyenlített, majd a döntő szettben 0:4-ről is fordítani tudott, így a 2 óra 35 perces csata végén ő ünnepelhetett. Murraynek ez volt az első tornája azóta, hogy könyöksérülésre hivatkozva visszalépett a márciusi miami versenytől. Azóta egy tétmeccset játszott, luxemburgi Gilles Mullert győzte le, két játszmában. A 29 éves játékos egyelőre nem döntött arról, hogy pályára lép-e a jövő héten, de ha igen, akkor menedzsere szerint akár a budapesti tornát is választhatja, amelyen szabadkártyával indulhatna. „Még soha nem voltam Budapesten. Ez egy új verseny, és bár nem olyan erős a mezőny, de így talán jó esélyem van, hogy több mérkőzést játsszak” – idézte a Daily Mail a nyilatkozatát.

A negyeddöntőbe jutott a jövő héten biztosan Budapesten játszó francia Lucas Pouille, akinek ellenfele, Adrian Mannarino három játék után visszalépett. Megmaradt az esélye Rafael Nadalnak, hogy tizedszer nyerjen a hercegségben, mert a második fordulóban, pályafutása 400. tétre menő salakpályás mérkőzésén három játszmában legyőzte a brit Kyle Edmundot. A 30 éves spanyol Nadal 366 győzelmet és mindössze 34 vereséget számlál kedvenc borításán. A szombaton kezdődő, 482 ezer euró (150 millió forint) összdíjazású budapesti tornán három magyar játékos indulhat. A világranglistán 150. Fucsovics Márton szabadkártyával a főtáblán, a 270. helyen álló Balázs Attila, valamint az 1399., januárban junior Australian Open-bajnok Piros Zsombor a selejtezőben kezdheti a versenyt. Fucsovics párosban a román Marius Copillal játszik az óbudai Nemzeti Edzésközpontban sorra kerülő tornán.


Gratulált Kerber Serena Williamsnek

A 35 éves Serena Williams magyar idő szerint csütörtök hajnalban szóvivőjén keresztül erősítette meg, hogy gyermeket vár vőlegényétől, a Reddit közösségi oldal társalapítójától, Alexis Ohaniantől. A 23-szoros Grand Slam-győztes játékos az idén – már várandósan – megnyerte az Australian Opent, azóta térdsérülésre hivatkozva nem játszott. Ennek ellenére hétfőtől átveszi a világelsőséget a német Angelique Kerbertől, aki gratulált a várandós amerikai riválisának: „Fantasztikus anya leszel, egészséget és sok örömöt kívánok a családodnak a világ legjobb utazásához” – írta közösségi oldalán a kétszeres Grand Slam-győztes német játékos.
(SM)