Sport
Bravúros magyar bronz a birkózó Eb-n
Nagy Mihály pályafutása során először állhatott dobogóra felnőtt világversenyen
A Sziget SC sportolója pénteken remekül birkózott, előbb bravúros győzelmet aratott a nyolc között, majd az elődöntőben veszített ugyan, de kiegyenlített mérkőzést vívott a német Martin Obsttal, akitől két intéssel kapott ki.
Gulyás István péntek este még nagyon feszült volt az elveszített elődöntő miatt, melyen szerinte a németet is inteni kellett volna, ugyanakkor a bronzmérkőzéssel kapcsolatban bizakodó volt. Szerinte ugyanis a moldovai Alexandru Burca egyértelműen verhető.
Az első menetben abszolút egyenrangú felekként küzdöttek a birkózók, eseménytelen összekapaszkodással telt a három perc, mely során Burca került egy intéssel előnybe. A szakasz elején Nagyot ápolni kellett, mivel a fülénél felszakadt a bőr, ám ez láthatóan nem zavarta később.
A szünet után egyértelműen nagyobb sebességre kapcsolt Nagy, s még az első percben gyönyörűen támadt lábra, két kézzel összefogta riválisa combjait és a szőnyegen kívülre dobta Burcát. A moldovai a négypontos akció után nehezen állt talpra, húzta a jobb lábát, de nem adta fel a küzdelmet. A magyar tehetség viszont továbbra is összeszedett volt, s egy jól előkészített akció végén levitte riválisát, majd szépen összeszedte és megpörgette.
Az óriási, 8-1-es előny birtokában Nagy már egyértelműen a biztonságra törekedett, szépen őrizte előnyét, s végül magabiztos győzelmet aratott. A 23 éves birkózó karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el, a felnőttek között korábban még nem állhatott dobogóra világversenyen.
Nagy Mihály a magyar küldöttség ötödik érmét nyerte. Pénteken Barka Emese (57 kg) lett harmadik, míg korábban kötöttfogásban Korpási Bálint (72 kg), Lőrincz Tamás (77 kg) és Kiss Balázs (97 kg) szerzett bronzot.