Sport
Botlott a Bayern München
Labdarúgás. Shakespeare-rel szárnyal a Leicester
Az új hős a korábbi segítője, Craig Shakespeare, akivel a „rókák” olyan bravúrt értek el, amilyenre az angol élvonalban a Tottenham 2004-es feltámadása óta senki sem volt képes. A kedd esti Sunderland elleni 2–0 az öt vereség után sorozatban az ötödik győzelem volt!
A Manchester United nincs ilyen jó formában, hiába tért vissza eltiltásából Zlatan Ibrahimovic. A svéd csak ki tudott egyenlíteni a 94. percben, a Luke Shaw által kiharcolt büntetőből az Old Traffordon, az Everton ellen. Ibrahimovicról egyébként olyan fotó kering a közösségi médiában, amelyen a Los Angeles Galaxy mezében látható, de ő azt mondja, még nem dőlt el, hol játszik majd a nyártól.
Németországban a veretlenségét húsz sikeres tétmérkőzés (18 győzelem, két döntetlen) után elveszítő Bayern München botlása okozott szenzációt, Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim szombaton Berlinben a Hertha ellen nyert, most pedig 1–0-ra legyűrte a listavezetőt. Úgy tartotta meg a harmadik helyét, hogy a fogadóirodák szerint e két meccsen nemhogy hat pont nézett ki neki – inkább egy sem.
Olaszországban a Lazio, noha 3–2-re kikapott az AS Romától az Olimpicóban az elődöntő második mérkőzésén, az első találkozón elért 2–0-nak köszönhetően bejutott az Olasz Kupa döntőjébe.