Sport

Böde közel hozta Franciaországot

Labdarúgás. Spanyolország hétfő este már egy döntetlennel kijuttathatja a magyar válogatottat a jövő évi Európa-bajnokságra

Nagyon közel került a magyar labdarúgó-válogatott a jövő évi franciaországi Európa-bajnoksághoz. A mieink csütörtökön 2–1-re legyőzték a Feröer szigetek válogatottját, és ezzel bebiztosították a harmadik, pótselejtezőt érő helyüket. Vasárnap este kiderül, simán vagy selejtező útján juthatunk ki az Eb-re.

Böde Dániel 20151010
Böde Dániel (13-as mezben) volt a nyerőemberünk, az ő két góljával fordítottunk a feröeriek ellen (Fotó: Varga Imre)

„Még nem tudom, hogy Dániel ott lesz-e az elejétől a görögök elleni, vasárnapi meccsen” – válaszolta lapunk azon kérdésére Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Feröer szigeteki meccs után, hogy két góljával Böde bejátszotta-e magát az athéni kezdőcsapatba. A Ferencváros csatára csereként, a szünet után lépett pályára csütörtök este az Üllői úti Eb-selejtezőn, amelyen az első félidőben a szokásos szenvedő játékát hozta a magyar csapat. A második félidőben azonban jött a csapatba beimádkozott Böde Dá­niel, és a végén szép lett a futballvilág számunkra. „Madarat lehetne velem fogatni, hihetetlen erőt adott, hogy a szurkolók már a mérkőzés előtt az én nevemet skandálták – mondta a kétgólos Böde, aki a legutóbbi két Eb-selejtezőn még a keretbe sem kapott meghívót. – Úgy érzem, sikerült meghálálnom a bizalmat. Remélem, hogy továbbra is számítanak rám. Ha így lesz, akkor még az is meglehet, hogy egyszer Európa-bajnokságon játszhatok.”

Győzelmi mámorban és hurráoptimizmussal utazik a válogatott szombaton Athénba. Az idei utolsó Eb-selejtezőnkön a görög válogatottal játszunk, amely – a vasárnapi mérkőzéstől függetlenül – a csoport utolsó helyén végzett. A mai magyar futball erejét tekintve nem annyira, ám ha a régmúltat is nézzük, akkor mindenképpen meglepő, hogy válogatottunk még sohasem nyert Görögországban. Magyarán, ha vasárnap nyernek Juhász Rolandék, egyben történelmi győzelmet is aratnak az Európa-bajnoki selejtezőn. Az eddigi nyolc idegenbeli, görögök elleni találkozón három döntetlen és öt vereség a mérlegünk. Bár a harmadik helyünket – és így a pótselejtezőt – már semmi sem veszélyezteti, mégis jó lenne nyerni Pireuszban, mégpedig azért, mert még a másodikra is van esélyünk. Ehhez azonban nemcsak mi kellünk, hanem a feröeriek és a románok is, mármint hogy a szomszédok ne nyerjenek a szigeten, mi pedig győzzünk vasárnap, vagy kikapjanak, és akkor nekünk a iksz is elég, mert az egymás elleni eredményekben jobbak vagyunk. Mindkét esetben a mieink végeznének a második helyen, amely egyenes út a jövő évi franciaországi Eb-re.

De van más lehetőség és reményünk is. Bár ez már sokkal inkább matematika, mint gólra játszott futball. Így aztán valószínűleg fogalmuk sincs Spanyolországban az embereknek arról, hogy csütörtök estétől milliókkal nőtt a labdarúgó-válogatott szurkolóinak a száma. Most minden magyar Fernando Torreséknek szurkol, hogy ne kapjanak ki hétfőn este Kijevben Ukrajnától. A döntetlen vagy a spanyol győzelem ugyanis azt jelentené, hogy a magyar válogatott – az athéni eredménytől függetlenül – legjobb harmadikként, pótselejtezés nélkül negyvennégy év után ismét ott lenne az Európa-bajnokságon. És az sem érdekelne senkit nálunk, hogy ezúttal már felduzzasztott, huszonnégy csapatos mezőnyben kellene helytállnia a kontinens legjobbjai ellen.


Eb-selejtezők, F csoport, 9. forduló: Magyarország–Feröer-szigetek 2–1 (0–1), Üllői úti stadion, 16 797 néző, gólszerzők: Böde (63., 71.), illetve Jakobsen (11.), kiállítva: Gregersen (93.), Észak-Írország–Görögország 3–1, Románia–Finnország 1–1.

D csoport: Írország–Németország 1–0, Skócia–Lengyelország 2–2, Grúzia–Gibraltár 4–0.
Az állás: 1. Németország 19 pont, 2. Lengyelország 18 (31-9), 3. Írország 18 (18-5), 4. Skócia 12, 5. Grúzia 9, 6. Gibraltár 0.

I csoport: Albánia–Szerbia 0–2, Portugália–Dánia 1–0. Az állás: 1. Portugália 18/7 mérkőzés (már kijutott), 2. Dánia 12/8, 3. Albánia 11/7, 4. Szerbia 4/7, 5. Örményország 2/7.

A hét végi program, október 10., szombat, 10. forduló, A csoport: Izland–Lettország 18, Kazahsztán–Hollandia 18 (Sport2), Csehország–Törökország 20.45. B csoport: Andorra–Belgium, Bosznia-Hercegovina–Wales, Izrael–Ciprus – mind 20.45. H csoport: Azerbajdzsán–Olaszország 18 (Sport1), Norvégia–Málta 18, Horvátország–Bulgária 20.45. Október 11., vasárnap, D csoport: Németország–Grúzia (Sport1), Gibraltár–Skócia, Lengyelország–Írország (Sport2) – mind 20.45. I csoport: Örményország–Albánia, Szerbia–Portugália – mind 18.


Vereséggel kezdett Brazília és Argentína

Jókora meglepetésekkel kezdődött a 2018-as oroszországi világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatának első fordulója. Az argentin és a brazil válogatott egyformán kikapott. A sérült Lionel Messi nélkül felálló vb-ezüstérmes argentinok ráadásul hazai közönség előtt, Buenos Airesben veszítettek 2–0-ra Ecuador ellen. A vendégeknél Frickson Erazo és Felipe Caicedo volt eredményes a 81. és a 82. percben. A hazaiak­nál az első félidőben megsérült Sergio Agüero, akit a 23. percben le kellett cserélni. A brazilok – akiknél Neymar eltiltás miatt nem léphetett pályára – Chilében kaptak ki 2–0-ra. A hazai együttes végig nagy tempót diktált, s Eduardo Vargas a 72. percben szerezte meg a vezetést, majd Alexis Sanchez a 89.-ben állította be a végeredményt. Az uruguayiak Bolíviában győztek 2–0-ra. (MH)