Sport
Böde Dánielt felfedezte a kapitány
Labdarúgás. Bernd Storck találkozott a Ferencváros csatárával, bár konkrét meghívást egyelőre nem ígért neki a válogatottba

Azt nehéz megfejteni, mi lehetett az oka, hogy a legjobb formában levő magyar csatárt kihagyta a válogatottból Bernd Storck a továbbjutás szempontjából meglehetősen fontos két Európa-bajnoki selejtező előtt. Pedig a látottak alapján simán elfért volna a keretben, vagy inkább a pályán a románok és az északírek ellen is Böde Dániel. A megbízott szövetségi kapitány a kinevezése után személyesen találkozott a válogatott játékosokkal, annak érdekében, hogy az első edzőtáborozást már ismerősként kezdhesse meg a kerettagokkal. Ám a Ferencváros legeredményesebb csatára nem volt a „beszélgetők” között.
Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a német szakember nem számolt komolyan az NB I. góllövőlistáját fölényesen vezető támadóval. Talán Böde formája, talán a népakarat, netán felsőbb utasítás, esetleg valami más miatt, de hétfőn este a kapitány személyesen is megismerkedett Böde Dániellel.
„Ahogy minden potenciális kerettaggal, vele is szerettem volna személyesen találkozni, hogy jobban megismerhessük egymást – mondta az Mlsz.hu-nak Bernd Storck. – Dániel remek formában játszik, már az előző mérkőzések előtt is gondolkoztam a meghívásán. Nagyon örült a megkeresésemnek, egy kedves, jó kedélyű embert ismertem meg a személyében, aki minden bizonnyal a segítségünkre lehet a soros Eb-selejtezőkön. A héten keretet hirdetünk a feröeriek és a görögök ellen, és Bödének jó esélye van rá, hogy velünk készüljön a két utolsó selejtezőre.”
Úgy tűnik, még most, a góljai ellenére sem tartozik a keret kihagyhatatlan tagjai közé a kapitánynál Böde. A nagy találkozás után a csatár is megszólalt. „Örültem a találkozásnak, és hogy a kapitány szeretett volna jobban megismerni – nyilatkozta Böde Dániel a Fradi.hu-nak. – Sikerült jót beszélgetnünk, elsősorban a szakmáról, a futballról volt szó. Most én is kicsit jobban megismerhettem őt, pozitív volt és érdeklődő. A válogatottról jó emlékeim vannak, bízom benne, hogy újra meghívnak, és játszhatom a csapatban. Amúgy a mostani keret kilencven százalékával játszottam már együtt korábban, a stábot is ismerem, ezért ha úgy alakul, nem ismeretlen közegbe csöppenek majd. Hazai pályán a Feröer-szigeteket mindenképpen meg kell vernünk, és ha ez sikerül, akkor egyben azt jelentené, hogy a harmadik helyet biztosan megszerezzük. A második hely sorsa már nem a saját kezünkben van, de szerintem az esély továbbra is él. Bízom benne, hogy meghívót kapok, ha pedig így lesz, mindent megteszek majd azért, hogy a góllövő formámat a válogatottban is folytassam.”
Böde lassan két éve, a szurkolókban mély nyomot hagyó 2013. október 11-i Hollandia–Magyarország (8–1) vb-selejtezőn szerepelt legutóbb a válogatottban, azt követően Pintér Attila, Dárdai Pál, majd Bernd Storck sem vette figyelembe. A Fradi-csatár eddigi hét válogatott meccsén két gólt szerzett.