Bobon térhet vissza Koreába a bajnok

Ha valakiről, akkor Pulai Imre olimpiai világbajnok kajakosról elmondható, a sport a mindene. A szálfatermetű kiválóság 2005-ben végleg letette a számára oly sok sikert hozó lapátot, és azóta előbb szánkón, most meg már bobon száguld az új sikerek felé.
„Fiaim szép sikerek előtt állnak” (Fotó: Csudai Sándor)
- Balesetéről érkeztek hírek, látom, most is alig tudja mozgatni a karját.

- Litvániában versenyeztem, és az egyik kanyarban rossz volt a kimenet, felborult a bob, és amikor már a sisakján csúszik az ember, sokat nem tehet. Kulcsonttöréssel úsztam meg az esetet. Megműtöttek, most már javulok, de a fémrögzítés kiszedésére azért még várni kell.

- Hosszú út vezetett addig, amíg egy ilyen száguldó szerkezetre ült át a megbízhatóbb kenu után. De hogyan lett kenus?

- Amolyan kis csibészként a társaimmal az Árpád hídról dobáltuk apró kavicsokkal az ott elhaladó versenyzőket. Egyszer elkaptak bennünket. Szerencsére nem bántottak, hanem jó pedagógiai érzékkel azt mondták: na, ha olyan nagy vagányok vagytok, gyertek hozzánk lapátolni.

– Ment.

– Igen. Gyorsan megtetszett a kenu, no meg jó csapat verődött össze, így aztán ott ragadtam. Elkezdődtek a komoly edzések és a versengés, hogy ki térdelhet előbb C1-ben. Én azért igyekeztem a terhelést könnyíteni, magyarul egy-két kört mindig lecsaltam a futásból, így ragadt rám a Sumák becenév. A lazítás ellenére tizenhat évesen kijutottam egy nemzetközi Ifjúsági Barátság Versenyre, és ahol indultam, mind a négy számban a negyedik lettem.

– Csalódott?

– Igen elkeseredett voltam, hogy nem sikerült a dobogós helyezés. Kérdeztem is az edzőmet, szerinte el tudok-e jutni egyáltalán valaha is az olimpiára. Azt mondta, ha minden melót megcsinálsz amit mondok, akkor igen. Jó, mondtam, akkor ezentúl nem sumákolom el a munkát, még a futásokat sem. Csak nézett, hiszen mit sem tudott az apró trükkjeimről.

- Végül is sikerült a nagy álom: 1988-ban Szöulban debütált olimpikonként. A nyári játékok előtt kétszer is legyőzte a nagy esélyes szovjet olimpiai bajnokot. A német szaksajtó biztos favoritként harangozta be, de az élet aztán közbeszólt.

- Akkor jöttek be a karbonlapátok, és egy edzésen eltört kezemben egy ilyen csodaszerszám. Leszakadt a hátizmom, ráadásul a húzó bal oldalamon. Három hónapig nem edzhettem, így utaztam Szöulba, ahol végül hatodik lettem. Ennek is örültem, de ha nincs ez a malőr, a dobogó mindenképpen elérhető lett volna. Sajnos, ez a sérülés végigkísérte pályafutásomat, sok nagy versenyt kellett kihagynom miatta, hiszen nem tudtam kellően szerepelni egy-egy válogatón.

- De aztán minden összejött, hiszen több világbajnoki arany után Sydney-ben, Novák Ferenccel párban, ötszáz méteren olimpiát nyert.

- Novák Ferit tulajdonképpen én szúrtam ki, láttam, milyen jól megy párost. Atlantára még nem állt kötélnek, pedig mondtam neki, meg tudjuk verni a Kolonits, Horváth kettőst. Aztán Sydney előtt rábólintott a közös munkára, és a válogatón valóban sikerült magunk mögé utasítani az olimpiai bajnok Koloékat, és az olimpián a dobogó tetejére állhattunk.

- Nem úszhatja meg az oly sokszor feltett kérdést: milyen érzés, amikor felcsendül a Himnusz, felkúszik a magyar zászló, egyáltalán, milyen a dobogó tetejéről a világ?

- Mondhatnék nagy szavakat, de az igazság az, hogy akkor, ott úgy éreztük, ez is csak egy csata volt a sok közül, amit megnyertünk. Hiszen ugyanazok ellen lapátoltunk, mint annyi más versenyen. Persze boldog az ember, hogy ezt is megnyerte, de még igazán nem érzi, miről van szó. Akkor önti el szívét az igazi öröm és büszkeség, amikor hazaér, és látja, mekkora örömöt szerezett a családjának, a barátainak, a szurkolóknak, hogy milyen nagyszerű dolog, amikor kórusban zeng a reptéren a szép volt fiúk, és mámoros vadidegenek lapogatják a hátát. Na, körülbelül akkor döbbensz rá, mit jelent, mit ér ez a cím. Pedig ha belegondolok, ugyanilyen nehéz volt például ezer méteren Duisburgban megszerezni a világbajnoki aranyat.

- A vízen siker sikert követett, és az elismerés sem maradt el.

- Nem panaszkodhatom kenus pályafutásomra, valóban több kitüntetés birtokosaként, megbecsült versenyzőként fejeztem be, hogy aztán 2005-től egy egészen más sportágban próbáljam ki magamat. Mindig imádtam a téli sportokat, és már korábban elhatároztam, ha véget ér a kenus pályafutásom, versenyszánkós, esetleg bobos leszek. Tervemhez nagy segítséget jelentett, hogy megismerkedtem a német szánkócsapat vezetőjével, ő nagyon sokat segített az indulásnál. Először kerekes szánkóból kellett levizsgázni, hogy utána a jeges pályán próbáljam ki magamat. Figyelmeztettek, legyek óvatos, ez nem kajak, itt nem tizenöt kilométeres sebességgel halad az ember, mint a vízen… A szánkóval hamar összebarátkoztam, jól ment a versenyzés, indulni akartam a vancouveri téli olimpián, de végül nem jött össze a dolog. A sportpolitika közbeszólt, nem kaptam meg a zöldkártyát a sportág nemzetközi szervezetétől. Nem adtam fel, és sportágat módosítva, egy olasz edző tanácsára hallgatva, a bobra nyergeltem át.

– Nehéz volt az újabb váltás?

– Egy csöppet sem. Rögtön megszerettem, és ráadásul már az első alkalommal olyan időt tudtam menni, mint az a litván versenyző, aki tizenkettedik lett az olimpián. Azóta versenytársam is akadt. Németh Róberttel, egykori motorversenyzővel együtt ülünk a kettes bobban, és készülünk szorgalmasan, hogy megvalósuljon a nagy álom, a koreai téli olimpiai szereplés. Persze, ehhez még nagyon sok edzésre és nem utolsósorban hazai szponzorok támogatására is szükség van. Akaraterőben mindenesetre nincs hiány, s remélem, az induláshoz szükséges anyagi hátterünk is összejön. Mindenesetre különleges és nagyszerű érzés lenne ötvenévesen ugyanabban az országban más sportágban versenyezni, ahol először voltam olimpikon.

- Fiai, akik – úgy tudom – remek úszók, büszkék lehetnek édesapjukra.

- Akárcsak én rájuk. Tényleg remek srácok, remélem, hogy szép sportsikerek előtt állnak. Ha pedig négyéves kislányomra nézek, gyorsabban dobog apai szívem.

Pályakép

Pulai Imre. Született: Budapest, 1967. 11. 14. Eredményei: olimpiai játékok: aranyérem, 2000. Sydney, C2 500 m, bronz, 1996. Atlanta, C1 500 m. Világbajnokság: arany, 1993. Koppenhága, C4 1000 m, arany, 1994. Mexikóváros, C4 1000 m, ezüst, 1994. Mexikóváros, C1 500 m, arany, 1995. Duisburg, C1 1000 m, bronz, 1995. Duisburg, C1 500, ezüst, 1999. Milánó, C2 500 m, arany, 2003, Gainesville, C4 1000 m, bronz, 2003, Ganesville, C4 500. Európa-bajnokság: arany, 2004. Poznan, C4 1000 m, bronz, 2006, Racice C4 500 m. Díjai, elismerései: Az év magyar sportolója (1995), Az év magyar kenusa (1994), Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (1996),  Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (2000)