Sport
Blatter – tanú vagy gyanúsított
Labdarúgás. Platinit, Mutkót is meghallgatnák
Az ügyészség ki akarja hallgatni Joseph Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újraválasztott elnökét, Michel Platinit, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökét és Vitalij Mutko orosz sportminisztert is a FIFA korrupciós botrányának ügyében indított büntetőeljárás során – írta bennfentes forrásokat idézve a The Sunday Times.
A konzervatív vasárnapi brit lap – amely éppen egy éve hosszú feltáró riportsorozatot közölt a 2022-es világbajnokság győztes katari pályázatát övező korrupciógyanús ügyekről – most azt írta, hogy Blatter az egyike annak a tíz, jelenleg is hivatalban lévő FIFA-tisztviselőnek, akiket a svájci hatóságok ki akarnak hallgatni. A lap forrásai szerint egy svájci ügyészcsoport titokban már két hónapja büntetőjogi eljárást indított az Oroszország által elnyert 2018-as és a Katarnak odaítélt 2022-es vb rendezési jogáról 2010 decemberében tartott FIFA-szavazás ügyében, bűncselekménynek minősülő hivatali visszaélés és pénzmosás gyanújával. E bűncselekmények a svájci törvények alapján hét és fél évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.
A The Sunday Times szerint a svájci vizsgálat eddigi menete során már lefoglaltak dokumentumokat a FIFA székhelyén, és zárolták egyes FIFA-tisztviselők bankszámláit. Blattert és Platinit „információkat szolgáltató személyként” készülnek kihallgatni a svájci hatóságok; a svájci törvények alapján ez a meghatározás a tanú és a gyanúsított közötti jogi státust jelöli – áll a vasárnapi brit lap cikkében, amely tudni véli, ugyanezen jogi státus alapján kívánja meghallgatni a svájci ügyészség Vitalij Mutko orosz sportminisztert is. A lap szerint a svájci vizsgálat az amerikai igazságügyi minisztérium és az FBI által indított eljárástól elkülönülve folyik.
Greg Dyke, az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) elnöke a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: nem hiszi, hogy Blatter kitölti újabb elnöki megbízásának négy évét, mert a mostani botrány minden eddiginél nagyobb.