Sport
Biztos részvételt és pénzt akarnak
Labdarúgás. Öt angol elit csapat vezetője a Szuperliga bevezetéséről tárgyalt Londonban – Visszaverte az UEFA a korábbi akciókat

Nyolc éve a Manchester United futballistái a BL-serleggel örültek a Chelsea elleni moszkvai kupadöntő után (Fotó: Kai Pfaffenbach)
Az ingatlanokkal foglalkozó Stephen Ross – aki nem mellesleg a Miami Dolphins NFL-csapat többségi tulajdonosa – reméli, hogy mielőbb megegyezés születik egy új kupasorozat létjogosultságáról, majd beindításáról. Az európai topklubok iránt világszerte egyre nagyobb az érdeklődés, és az amerikai üzletember ezt kívánja pénzre váltani.
Az elmúlt években gazdaságilag még inkább felértékelődött a Bajnokok Ligája-részvétel, a megnövekedett marketing- és reklámérték miatt. A topcsapatok az esetleges gyengébb bajnoki szereplés után megérezték annak hatását, ha nem indulhattak a BL-ben. Éppen ezért az európai élcsapatok évek óta szorgalmazzák, hogy automatikusan részt vehessenek a Bajnokok Ligájában.
Néhány nappal ezelőtt a Bajnokok Ligája-címvédő FC Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu nyilatkozott e témában. A sportvezető azt mondta, hogy a Bajnokok Ligájában is be kellene vezetni a teniszben már bevált kiemeléses rendszert azért, hogy ne fordulhasson elő olyan, hogy egy esetleges gyengébb bajnoki szereplés miatt egy topklub lemarad a BL-szezonról.
Az egyelőre nem szivárgott ki, hogy Stephen Ross milyen lebonyolítású kuparendszerben gondolkodik, csak az biztos, hogy az európai sztárkluboknak állandó helyük lenne a szuperligában.
A mostani kezdeményezés nem újdonság, mert évekkel ezelőtt már néhány európai klub vezetőiben megfogalmazódott hasonló gondolat, ám odáig sem jutottak, hogy leüljenek egyeztetni az Európai Labdarúgó Szövetség vezetőivel.
„Nem először fordul elő, hogy valamelyik milliárdos fejéből kipattan hasonló gondolat – mondta Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke és az UEFA fegyelmi bizottságának tagja. – Húszévenként elő-előjön a szuperliga beindítása. Teljesen egyértelmű a szándék, azt akarják, hogy az európai elitcsapatok egymás között játszadozzanak sok pénzért, ezzel kizárva a kis csapatokat a kupából. Nyilvánvalóan nem értünk egyet az ötlettel.”
Szabados Gábor sportközgazdász szerint ugyan a topcsapatok jól járnának a szuperligával, de nem sok esélyük van azt beindítani: „Az UEFA érhetően harcol a Bajnokok Ligája megmaradásáért, ezért egyre több pénzt és engedményt ad az európai elit bajnokságokban szereplő csapatoknak. De bárhogy is legyen, a presztízs a jelenlegi Bajnokok Ligája mellett van. Szerintem az ilyen elhatározásoknak nem az a céljuk, hogy konkurenciát teremtsenek a kupasorozatnak, hanem az, hogy a több pénz reményében a topklubok nyomást gyakoroljanak az UEFA vezetésére.”
Túlköltekezett a török Galatasaray
A pénzügyi fair play megsértése miatt egy évre kizárták a nemzetközi kupasorozatokból a török bajnok Galatasaray labdarúgócsapatát. A döntés azt jelenti, hogy a Galatasaray nem indulhat a Bajnokok Ligájában, illetve az Európa-ligában a következő idényben, vagy ha erre most egyébként sem szerezne jogot, akkor az azt követő szezonban. A pénzügyi fair playre vonatkozó előírások célja, hogy a klubokat rákényszerítsék: ne költsenek többet annál, mint amit megtermelnek.