Sport
Beleerősíthet a Ferrari
Forma–1. A pontversenyben vezető német Sebastian Vettel és a második brit Lewis Hamilton is három-három futamot nyert a vasárnapi Azeri Nagydíj előtt

Hét futam után vitathatatlanul megállapítható, hogy sokkal izgalmasabb a Forma–1-es világbajnoki sorozat, amióta megszűnt a Mercedes egyeduralma. Egy évvel ezelőtt Nico Rosberg és Hamilton már tetemes előnnyel vezetett a pontversenyben. A Ferrari idei feltámadást jól jelzi, hogy Vettel csaknem kétszer annyi pontot szerzett eddig, mint tavaly az első hét futamon, pontosan 63-mal többet. Ugyan Hamilton is 22 ponttal többet gyűjtött, de így is csak a második helyen áll. A háromszoros világbajnok brit pilóta Bakuban azt nyilatkozta, hogy habár a Kanadai Nagydíjon kettős győzelmet arattak, szerinte továbbra is a Ferrarinak és Vettelnek van nagyobb esélye a világbajnokság megnyerésére. „A Ferrari eddig sokkal kiegyensúlyozottabban szerepelt – magyarázta Hamilton. – Mi hullámzó teljesítményt nyújtottunk, volt fölényes győzelmünk, kiesésünk és hetedik helyezésünk is. A mi autóinkban azonban még van tartalék, s folyamatosan javulva, remélem, az idény végére már mi leszünk a favoritok.”
A brit pilóta véleményét alátámasztja, hogy legnagyobb riválisa, Vettel eddig hatszor fért fel a dobogóra, háromszor nyert és háromszor volt második. A következő futamokon már csapattársa, Kimi Räikkönen támogatására is számíthat, mert a finn versenyző 68 ponttal szerzett kevesebbet, s úgy látja, neki összetettben már nincs esélye az elsőségre. Ráadásul a Ferrarikat továbbfejlesztett motor repíti majd Bakuban, s a hosszú egyenesek miatt az erősebb autó előnyt jelenthet.
Mindenesetre az esélyesek óvatosan kezdtek az Azeri Nagydíj első szabadedzésén, Vettel a harmadik, Hamilton az ötödik időeredményt autózta. A leggyorsabb a holland Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője volt, megelőzte csapattársát, az ausztrál Daniel Ricciardót. A második edzésen is a 19 éves holland végzett az élen, de autójával a gumifalnak ütközött, s összetörte a Red Bullt. A Mercedesszel Bottas javított, második lett, Hamilton beállítása azonban nem sikerült, csak a tizedik időt autózta. Mindez azonban nem számít, a vasárnapi futamon (15 óra, tv: M4 Sport) dől majd el, hogy ki nyeri az újabb Ferrari–Mercedes-párharcot, vagy esetleg a Red Bull meglepetést szerez.
