Sport
Bajor egyeduralom a Bundesligában
Labdarúgás. Győztes hadvezérként búcsúzott Jupp Heynckes – A francia Franck Ribéry tíz év alatt a nyolcadik német bajnoki címét ünnepelhette

Ha az előzetes véleményekre adunk, semmi meglepő nincs abban, hogy ismét a Bayern München nyerte meg a német labdarúgó-bajnoki címet. Öt sorozatban megnyert elsősége mellé illesztett még egyet, az ötvenötödik Bundesliga-évadban a huszonhetedik diadalát aratta, átlagosan majdnem minden második elsőség az övé. A kétezres években még nagyobb a fölénye: 2000 tavaszával kezdődően tizenkilenc bajnokot avattak eddig, ebből tizenháromszor a bajorokat. Pedig most, 2017 őszén még Carlo Ancelottival a kispadon a Bayern nem kezdett jól, a harmadik forduló után a hatodik volt, s csak a bajnokság első harmadának a végéhez közel, a tizedik forduló után állt először az élre. Addigra a vezérkar már elküldte az olasz sztáredzőt, a Hertha ellen Willy Sagnol ült a kispadon, mígnem Uli Hoeness rábeszélte Jupp Heynckest a visszatérésre. A szövetségi liga élő legendája a 73. évében járva mondott igent, negyedszer lett a Bayern edzője. A Bundesliga történetében soha senki nem tért vissza háromszor is korábbi állomáshelyére. És nincs Bayern-hívő, aki másként gondolná: jól tette. Ötös győzelmi szériával kezdett, illetve a hátralévő 26 fordulóban mindössze négyszer nem nyert. Gyakorlatilag a tavasz elejére eldöntötte a bajnoki cím sorsát.
Jupp Heynckes a Bundesliga történetének legidősebb bajnok edzője lett (korábban nem akadt hetven fölötti győztes), a 12. fordulóban, az 500. megnyert Bundesliga-mérkőzését ünnepelte (játékosként és edzőként együttvéve). Amikor az utolsó fordulóban elbúcsúzott – elrontották az ünnepet a játékosai a Stuttgart elleni 1–4-gyel – 1038. Bundesliga-mérkőzését fejezte be, játékosként és edzőként, ami szintén rekord. Heynckesnek ez volt a nyolcadik bajnoki címe, négyet még a Mönchengladbach játékosaként, négyet pedig a Bayern edzőjeként nyert. Kulcsjátékosai közül ugyancsak a nyolcadik bajnoki elsőségét szerezte a francia Franck Ribéry, aki ezzel a Bundesliga rekordere lett, Scholl, Kahn, Lahm és Schweinsteiger társaságában. Robert Lewandowski megszerezte a gólkirályi címet, pályafutása során már harmadszor. Csak a Bayernben 106 bajnoki gólt ért el eddig, ezzel a klubtörténet leggólerősebb légiósa lett, megelőzve Giovane Élbert és Arjen Robbent. Thomas Müller bizonyult, pályafutása során először, az idény gólpasszkirályának. A Bayern a hazai fronton még duplázhat, ma vívja az Eintracht Frankfurt ellen a kupadöntőt.
Ami a riválisokat illeti, a Schalke nagyon feljavult a tavaszi idényre, február 10. után csak egyszer, meglepetésre Hamburgban kapott ki. A gelsenkircheni csapat volt az egyedüli, amelyik be tudott törni az első négybe az előző idény legjobbjaihoz képest, átvéve az RB Leipzig helyét.
A Dortmund továbbra is a legnagyobb stadionnal rendelkezik, és a legnépszerűbb csapat: 79 222-es átlagnézőszámmal fejezte be az idényt. Elrontotta az ősz végét (az első kilenc fordulóban vezetett, majd a tizenötödik után már nyolcadik volt), de az alapcélját elérte, indulhat a BL-ben. A Hoffenheim történetének legjobb szereplését jelenti a harmadik helyezés. Az idény két nagy vesztese a HSV, amely – története során először – kiesett a Bundesligából, s az 1. FC Köln, amely tavaly ötödik helyezett lett, indult az Európa-ligában – most utolsóként kiesett.
Gulácsi Péter volt a negyedik legjobb kapus
Az RB Leipzig nem tudta megismételni előző évi remeklését, „csak” hatodik lett. Gulácsi Péter, aki 33 fordulóban védett a 34-ből, ellenben jó évet zárt, a Kicker osztályzatai alapján a liga negyedik legjobb kapusa lett. Csapattársai közül kiemelkedően a legjobb átlagot érte el. Szalai Ádám harmadik lett a Hoffenheimmel, öt gólt is rúgott, mindegyiket tavasszal. Bundesliga-pályafutása során 189 mérkőzésen 45 gólt szerzett. Dárdai Pálnak a mostani volt a negyedik idényzárása a Herthával, 2015-ben benntartotta a csapatot, 2016-ban hetedik, tavaly hatodik, az idén tizedik lett. A berlini csapatban az utolsó két fordulóban játéklehetőséget kaphat ifjabb Dárdai Pál is. (AD)
Manuel Neuer is bekerült a Bayern keretébe
A Bayern búcsúzó edzőjével, Jupp Heynckesszel a következő szezonra érkező új tréner, Niko Kovac aktuális csapata, az Eintracht Frankfurt ellen vívja ma a Német Kupa idei döntőjét. A berlini fináléra készülő bajorok keretében – szeptember óta először – szerepel a válogatott bő keretébe is meghívott, a vb-szereplésben reménykedő kapus, Manuel Neuer. A Bayernből hiányozni fog a sérült Jerome Boateng, a frankfurti oldalon ellenben ott lesz féltestvére, Kevin-Prince Boateng. Ha most nem is fognak, korábban játszottak már egymás ellen, például a 2010-es és a 2014-es vb német–ghánai mérkőzésén. Mindketten berlini születésűek. (RR)