Sport
Bach: A koreai helyzet nem veszélyezteti a téli olimpiát
„Semmilyen jele sincs annak, hogy bármilyen fenyegető árnyék jelenne meg a játékok felett”
"Kapcsolatban vagyunk különböző kormányokkal, és semmi kétségünk sincs az olimpia februári megrendezését illetően" - mondta Bach. Hozzátette: semmilyen jele sincs annak, hogy bármilyen "fenyegető árnyék" jelenne meg a játékok felett.
Az elnök álláspontját korábban Ri Hi Beom (Lee Hee-Beom), a szervezőbizottság vezetője is megerősítette. A sportvezető szerint az olimpiát "tökéletes biztonságban" tudják majd megrendezni, és megismételte azt is, hogy nincs B-tervük.
Bach a közelmúltban levelet küldött a nemzeti olimpiai bizottságoknak - közte a magyarnak (MOB) is -, amelyben a német sportdiplomata jelezte, hogy a phjongcshangi téli olimpia "a béke és barátság jegyében változatlanul és az eredeti terveknek megfelelően" kerül megrendezésre.
Észak-Korea, amely hónapok óta nukleáris és rakétakísérleteket végez, szeptember 3-án jelentette be, hogy sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát. A téli olimpia 2018. február 9-én kezdődik az északi határtól mindössze 100 kilométerre fekvő, dél-koreai Phjongcshangban.
Rosszul fogynak a jegyek Dél-Koreában, de a szervezők nem aggódnak
Öt hónappal a phjongcshangi téli olimpia előtt elég kevés belépőt adtak el Dél-Koreában, ez azonban nem aggasztja a szervezőket. "Mi továbbra is egymillió eladott jegyre számítunk" - nyilatkozta Ri Hi Beom. A volt miniszter optimizmusát arra alapozza, hogy az 1988-as szöuli olimpia, valamint a 2002-es labdarúgó-világbajnokság is nagy számmal vonzotta a dél-koreaiakat a helyszínekre.
Hozzátette, a dél-koreaiakra amúgy is jellemző, hogy az utolsó pillanatig várnak a jegyvásárlással, a nagy kampányt éppen ezért csak novemberben indítják be a rendezők. Akkor már repülőtereken és vasútállomásokon is kaphatók lesznek a jegyek, valamint ezzel párhuzamosan a televízióban, újságokban, mozikban és az interneten is reklámozzák a hazai rendezésű olimpiát.
A házigazdák több mint egymillió nézőt várnak a sporteseményekre, és arra számítanak, hogy hetven százalékban dél-koreaiak látogatnak majd ki a létesítményekbe. Ehhez képest a jegyértékesítés első szakaszában, február és június között mindössze 52 000 belépőt adtak el Dél-Koreában, ami a remélt 750 000-nek kevesebb, mint a hét százaléka. A dél-koreai szervezők múlt kedden újraindították az online jegyértékesítést, az első két nap során újabb 17 000 belépőt értékesítettek.
A dél-koreainál lényegesen jobban alakulnak a külföldi mutatók, hiszen a 320 000 jegy több mint a fele gazdára talált már. Azt egyelőre nem tudni, hogy a koreai politikai helyzet romlása milyen hatással lesz a további jegyeladásra.gazdára talált már. Azt egyelőre nem tudni, hogy a koreai politikai helyzet romlása milyen hatással lesz a további jegyeladásra.