Azok a boldog szép napok...

Az Aranycsapat minden idők legsikeresebb magyar labdarúgó-válogatottjaként írta be magát a sporttörténelembe. Az eredmények magukért beszélnek: olimpiai bajnok és Európa-kupa-győztes, világbajnoki második helyezett, a piedesztálról elmozdíthatatlannak hitt britek trónfosztója, ez mind az Aranycsapat. Buzánszky Jenő halálával a mágikus magyarok minden tagja az égi válogatottba igazolt, ahol talán még Albert Flórián is lehetőséget kap egy meccs erejéig. A legendás magyar foci alakjai távoztak, de nézzük, most miből élünk.

Mi maradt ma? A negyvenötödik hely a FIFA-világranglistán. Bár ez nem mérvadó, hiszen az ötvenes években még nem készültek ilyen összeállítások (az első listát 1993-ban közölték), azt azért gyaníthatjuk, hogy Grosicsék ennél előkelőbb helyen szerepelnének.

A következő felmerülő kérdés, hogy kit hibáztassunk, vagy inkább hibáztassunk-e valakit. Mi változott, ki késett el, ki számította el magát? Mi kedvezett jobban akkor a focinak?

Fotó: Imago

Változnak az idők, a játékosok, a játék. Ez persze önmagában nem ok a hanyatlásra, minden nemzet tartja a lépést a megújult körülményekkel, mi azonban lemaradtunk valahol, talán Albert Flórián után, de még a rendszerváltás előtt. A válogatottal egyetemben a játékosainkat kinevelő magyar bajnokság sem tudott különösebb eredményeket felmutatni a Ferencváros BL főtáblás szereplése óta. Ahhoz pedig nem kell matematikusnak lennünk, hogy a másodperc tört része alatt a homlokunkra csapva felkiáltsunk: 1995 nem ma volt. Igaz, a jelenlegi magyar válogatott bő (huszonnégy főt számláló) keretéből nyolcan játszanak külföldi ligában, de ők sem elsősorban az élvonalban és nem a legerősebb, akár nemzetközi szinten is eredményeket elérő együttesekben. Persze hiányolhatnánk olyan, ötvenévente egyszer felbukkanó zsenit és vezéregyéniséget is, mint amilyen Puskás Öcsi volt. Nincs Cristiano Ronaldónk, se Messink, de még csak egy Neymart sem tudunk összekanalazni a fazék aljáról. Jóllehet, a Nationalelf a csapatjáték non plus ultrájaként kezelt egységet szokott bemutatni mérkőzésein, még ott is fellelhető olyan kiemelkedő, bármelyik pillanatban varázsolni képes labdazsonglőr, mint például Mesut Özil. Szerencse? Puskás egyszer azt mondta, ez olyan, mint a bor: vannak jobb és vannak rosszabb évjáratok. Persze a kedvező csillagzat sem hátrány, mert ilyen klasszisok nem teremnek minden bokorban. Gondolhatnánk, vagy jön, vagy nem. De tegyük hozzá: ezek a zsenik sem így születnek. Nemcsak tehetségükkel emelkednek/emelkedtek ki a szürke mezek végtelen sorából, hanem hihetetlen alázatukkal, elszántságukkal és szorgalmukkal is. Panchónak az élete volt a foci: „Én imádtam a futballt! Imádtam a családomat, és mindig a futballpályán jártam, engem több más nem érdekelt. Az én kabalám mindig a labda volt. Akkor éreztem magam biztosnak, amikor a labda nálam volt, vagy ha a labdába belerúghattam.”

Az utánpótlás-nevelés is sokszor előkerülő téma. Herczeg András, a Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetője többször is hangsúlyozta: a munka, amelyet elkezdtek Magyarországon, majd tíz-tizenöt év múlva hajt virágot, tudniillik akkorra remélhetünk itthon kinevelt klasszis játékosokat. A financiális keretek eddig nem tették lehetővé olyan infrastruktúra kialakítását, amely a külföldi utánpótlás-nevelés esetében alapvető volt. Persze a következő generáció nemzeti válogatottjának oszlopait kinevelni nem ugyanolyan feladat, mint a 20. század elején volt. Mondhatnánk, hogy a kis Puskást meg a kis Hidegkutit is minimális költségvetésből kupálták ki, de a mai helyzet teljesen más. A futball kőkemény üzlet, óriási pénzek forognak, ha pedig vízipisztollyal küzdesz a vízágyú ellen, ne csodálkozz, ha alulmaradsz. Avagy kis pénz, kis foci. Ráadásul az anyagiaknak két oldala van. Egyrészt nagyon komoly befektetést igényel kormányoldalról a tehetséges fiatalok kinevelése, másrészt a szülők részéről sem csekély befektetésről beszélünk. A csuka, a klubtagság, a buszbérlet, az elautózott benzinpénz, az egyéb kiadások fedezése valóban megterhelő. Ha Szabóné fia kijár a rétre a tornacipőjében, abból önmagában ritkán lesz NB I.-es szerződés.

Szó sincs róla, nem szeretnénk csak a piszkos pénzügyek számlájára írni a kialakult helyzetet. A szakemberek többsége nem győzi hangoztatni: súlyos problémák vannak a hozzáállással. Grosics Gyula maga is úgy vélte, amíg a mentalitás nem változik, nem várható komoly előrelépés a magyar futball háza táján. Egyszerű volna persze a szörnyű, lusta, elzüllött mai generációt hibáztatni. De legyünk igazságosak. A kis Jencinek vagy Misikének nem volt más, mint a grund. Vagy ott lógtak és rúgták a bőrt, vagy, jobb híján, otthon unatkoztak. Ezzel szemben ma számos más szórakozási lehetőség és szabadidős tevékenység közül választhatnak a gyerekek. A sporton belül is megannyi variáció adódik, a világ kitágult, a kínálkozó lehetőségek számát megsaccolni is bátor vállalkozás volna. A fiatalok figyelmének tört része terelődik a sportra, tisztelet egy-két kivételnek, aki valóban minden idejét a mozgás oltárán áldozza fel.

Fotó: MTI

Nemzeti tizenegyünk jelenleg a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra szeretne helyet biztosítani magának. Dárdai Pál az őszi, meglehetősen impozánsra sikerült „beugrója” után úgy döntött, marad a válogatott szövetségi kapitánya. Megbízatása 2015. november 30-ig szól, az Eb-selejtezők végéig irányítja a magyar csapatot. A fiatal edző az ősszel többek között arról is elhíresült: nem ígérget vaktában, nem kecsegtet elérhetetlen célokkal. A csoport harmadik helyét véli reálisnak (jelenleg is itt állomásozik a válogatott), ami azt jelenteni, hogy a nemzeti együttes pótselejtezőt játszhatna a többi csoportharmadikkal a továbbjutásért.

A szakember a német mentalitás honosítását szorgalmazza, többször hangsúlyozta: nincs helye a mellébeszélésnek. Fegyelmet, kitartó, teljes erőbedobással végzett munkát és őszinteséget követel a játékosaitól. A fiatal szövetségi kapitány szerint a magyar válogatottnak igenis van miből építkeznie: Dzsudzsák Balázs a meccseket eldönteni képes zseni, a vezéregyéniségek között említette Király Gábort, Gera Zoltánt, Juhász Rolandot és Szalai Ádámot, a többiek pedig Dárdai szerint egytől egyig kiváló csapatjátékosok.

Bár az új irány lökést adhat, akár egy esélyt is a 2016-os Eb-szereplésre, egy újabb aranycsapat felépítésére még várni kell. Addig is a legjobb, ha mindenki a körülményeknek és elvárásoknak megfelelően teszi a dolgát. Az állam és a szövetségek az erejükhöz mérten nyújtsanak támogatást, Dárdai irányítson, a játékosok küzdjenek, a szurkolók szurkoljanak! És emlékezzenek!